Apám keze

Amikor e világra értem én,

épp csak elférhettem tenyerén,

ahogy sodort a sors álmokon át,

apám keze úgy kiállta a próbát.

Biciklizni tanított, kardot faragott,

mindent megkaptunk, amit adhatott,

osztott kenyeret, néha pofont,

épített jövőt, meleg otthont,

s ahogy jöttek sorra az unokák,

kezében úgy gyűltek a cukorkák.

 

Aztán egy reggel szótlan itt hagyott,

talált egy fényesebb csillagot,

a miértekre nem jöttek válaszok,

csak értelmet kereső gyásznapok.

De hiszem, az érte mondott imák,

megkésett köszönetem továbbítják,

könnyes arcom tenyerembe hajtom,

s meglátom, ahogy besétál az ajtón:

újra éreztem vállamon az áldott kezet,

ahogy fénylelkünk ölelkezett.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások