Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A toll végén: Zelenka Brigitta

A toll végén:  Zelenka Brigitta Hintaszék

„Már az újság neve is megszólít engem – Székelyföldről (Nagyajtáról – szerk. megj.) elszármazottat –, aki már több mint 40 éve Németországban élek családommal, és ahol, mint búvópatakot, úgy őrzöm verseimmel és egyéb írásaimmal szerelmes anyanyelvem.

A szülőföld, a szülői ház, amely útnak indított, soha nem enged el: érzéseim, gondolataim mindig visszavisznek. Erről a kötődésről, a bennünket körülvevő világ visszáságairól, és nem utolsó sorban, Isten felé vezető reménységes útkeresésről szólnak verseim, amelyeket kisebb rendszerességgel 7–8 éve művelek.

»Amikor a vers fakad, egy pillanatra minden más megáll«, véli Wass Albert. Valóban, mikor a vers születik, az egy különös, kegyelmi állapot. Várni a megfelelő időt, hogy az ember egyedül, csak a csend társaságában készülődjön a gondolatokra. Ahogy lassan kibomlanak lelke rejtett, a Jóisten által gondozott tartalékai, s ezeket nagy-nagy élvezettel, vagy akár kínkeservesen csiszolja, fényesíti, rendezgeti, s végül szembesülni az elkészült művel, a gyötrelmes-gyönyörűséges munka eredményével, ez maga a csoda.

Döntse el a kedves olvasó, hogy érdemes-e, s ha netán igen, akkor a remélhetőleg mihamarabbi viszontlátásra itt, vagy akár más oldalon.”

Zelenka Brigitta, Bielefeld

 

A csended hallgatom

Istenem, még hadd maradjak,

szórjak hagyatékot magnak,

várjam a fényt, s ha rám zuhog,

őrt álljak itt, amíg tudok.

Álmom tar ágon koronát,

szívem őrizzen száz csodát,

angyalringató csillagéjt,

ezüstbe fürdő holdkaréjt,

hajat, ha fésül lenge szél,

partnak a hullám mit mesél,

s ahogy a zsenge ágra száll,

épp most, egy apró kék madár.

 

Uram, a csended hallgatom,

messzeség nem vonz, se vagyon,

elég, ha átölel az est,

s emlékszirmokat falra fest.

Engedd, hogy fogjam kis kezét,

tücsök-bogarat, száz mesét,

varázsszót mondok, dúdolok,

amíg a nap s az éj forog.

Szeretve óvjuk, míg vagyunk,

csillagvirágos hajnalunk,

s kicsi szíve, ha megriad,

hozzánk találjon mentshidat.

 

Uram, tudom, ez mind kevés

védelmezni, ha cselvetés

éri őt, s botló lépteit

ki vigyázza, ha nem Te itt?

Szeressed égi Fényjel őt,

növessz kertjébe zöld fenyőt,

arcát ne marja rút csalán,

legyél kenyér az asztalán

s ha kell, kétségre válasza,

vezesse minden út haza.

 

Egyszer fizetni kell

Fizetni kell egyszer, ha eljő az idő,

lehetsz bár hitetlen, és lehetsz te hívő,

a bársony estekért és éltető napért,

a tiszta forrásért, és hogyha dallam ért,

mikor csillagokba néztél szívdobogva,

s pillangó szárnyalás bűvölt, tartott fogva,

és belélegezted fenyőknek illatát,

amíg melegített az apád-varrt kabát,

s ahogy rádpillézett a hópehely-csoda,

és csendből font hitet az erdők temploma,

a búzamezőkért, ha tűzlángú nyarak

árnyékká hűsűltek a gyümölcsfák alatt,

a gyermekkacajért, mikor apró kezek

biztos menedékként átölelhettek,

a kapott jó szóért, és ha akaratlan

bántássá feszült a szándék szavadban,

zendülő öröm és lehúzó bánat,

annak mind ára van, s ha szíved elfárad

fizetni kell akkor, benyújtják a számlát,

csak a Gazda nevet – Ő mindenkin átlát –,

dörmög szakállába, s jóság csillan szemén:

vendégim voltatok, ember, volt szerencsém.

 

Maradék

Ma minden fűszál csupa könny

megmaradt partokba zárva,

arcokon kínok ránca ül,

s őrző kopjafán sirat az árva

apát és hazát, s ami fáj,

magyar jövőt ígérő álmot,

hol anyák könnye tengerszembe hullt,

(szerelmes ölük legyen áldott).

 

Ma sírva zúgnak a fenyvesek,

s bú lopakodik fától fáig,

valakin számon kéne kérni

az elveszett utat hazáig…

Ma csak kalapom emelném, ha lenne,

szent révülettel templomodba lépve,

s a rejtőző igét keresném,

ítélve örök kereső-létre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások