Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Három filmet vetítenek

Három filmet vetítenek Kultúra

Pénteken minden Star Wars-rajongót – és persze nem csak őket – várnak a kézdivásárhelyi For You Pubban működő Petőfi Moziba, ahol első alkalommal szervezik meg a Csillagok háborúja-napokat. Két nap alatt három filmet vetítenek le, a belépés ingyenes.

A kezdeményezés néhány helyi Csillagok háborúja-rajongóhoz kötődik, akik a több mint négy évtizedes űrmesét még több emberrel szeretnék megismertetni. Így a Petőfi Mozi tulajdonosával egyeztetve sikerült tető alá hozni a Csillagok háborúja-, azaz a Star Wars-napokat Kézdivásárhelyen. A szervezők azt is figyelembe vették, hogy az éppen zajló futball-világbajnoksággal ne legyen ütközés, így a focirajongók is részt tudnak venni az egyébként ingyenes vetítéseken.
A többrészes filmsorozatot a történések, tehát nem megjelenésük kronológiai sorrendjében vetítik. Így június 29-én 18 órától az 1999-ben megjelent Csillagok háborúja: Baljós árnyak lesz műsoron, amit a 2002-es Klónok háborúja követ. Szombaton19 órától a 2005-ös A Sithek bosszúját lehet megtekinteni. A többi rész vetítési időpontjáról később döntenek. A filmeket magyar szinkronnal és román felirattal vetítik Blue-Ray-lemezről, magas felbontásban és profi hangsugárzással.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 28., 11:47
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Úgy vagyok ezzel, mint a székely bácsi, amikor kijött Star Wars filmről: ezt nem hiszem el! Mitől lett ez Star Wars Napok? Annyit kellett volna beharangozni a szervezőknek: hérvégén három filmet vetítünk a kézdivásárhelyi volt moziban, ezt és ezt, kettőt pénteken, egyet szombaton. Slusszpassz.

  • User
    Dátum: 2018. június 28., 12:33
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Üdv mindkét hozzászólónak. Pro primo: azért neveztük el Star Wars-napoknak, mert más film nincs vetítve, mint egy klasszikus moziban. Filmszínházakban az sem jellemző, hogy két film vetítődjön egy szériából, illetve egy trilógia két nap alatt. Világszerte szerveznek ilyent a rajongók, megnézik (ismét) a filmeket, beszélgetnek, ismerkednek stb. Közösségi kezdeményezés. Pro secundo, a másik hozzászólónak: nem hülyeség, csak épp nekünk nincs meg eredetiben egyik film se, de szeretjük 🙂 Ha valaki meg akarja szervezni, mi társulunk 🙂 Nem ártana a mozizás élményét visszacsempészni Kézdivásárhelyre, akár ilyen formában is.

  • User
    Dátum: 2018. június 28., 13:40
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem az ötlettel, kezdeményezéssel van bajom, hanem azzal, hogy Star Wars-NAPOKNAK nevezitek három film levetítését. A NAPOK ennél valamivel többet jelent. Mittudomén lehetett volna rajzpályázatot hirdetni Star Wars témában, s annak megnyitót tartani, filmes szakembert hívni előadást tartani a modern félmkészítési technikákról, trükkökről stb. stb. Vagy merjünk nagyot álmodni, s meghívni pl. Harrison Fordot. Legfennebb nem jön el…

  • User
    Dátum: 2018. június 29., 11:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Jó ötlet, erre nem gondoltunk. Az eredeti elképzelés szerint lett volna egy kisebb kiállítás a Star Wars-világhoz kötődő figurákból, dvd-kből és vhs (!) kazettákból, de mivel a pubban nem lehet biztonságos helyet kialakítani, így lemondtunk róla. Viszont tegnap arról tárgyaltunk, hogy a következő „napok” előtt erre találunk megoldást, azaz helyszínt és ez mellé a rajzpályázatot is meghirdetjük, jó az ötlet, köszönjük. Harrison Ford egy kicsit fogasabb kérdés, de kérdés útját nem veszti 🙂