Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Harmadik hullám zenészmódra

Harmadik hullám zenészmódra Kultúra

Idén tízéves születésnapját ünnepli a közismert háromszéki Evilági zenekar: a csapat kezdeményezésére tíz erdélyi zenekar dolgozott fel Evilági-dalokat sajátos módon, a tizedikkel éppen pénteken lepték meg Orbán Ferenc csapatvezetőt és zenésztársait. Részletekről, tervekről, illetve a karanténénekekről is kérdeztük a frontembert.

Orbán Ferenc elmondta, az erdélyi zenekarok felkérése üzenetjelleggel is bírt, hiszen a járványidőben, ebben a kényszeres eltávolodásban szerették volna közvetíteni, hogy egymásra kell gondolni, egymás dolgaival is kell foglalkozni.

Hirdetés
Hirdetés

– Az erdélyi zenei, de akár művészi berkekben nem feltétlenül a közeledés a jellemző, meghatározó (persze tisztelet a kivételnek), hogy alapvetően mindenki a saját malmára hajtja a vizet. Ezúton is köszönjük a zenekaroknak, hogy ajándékként bevállalták ezt a közreműködést, amit nagy érdeklődéssel fogadott a közönség is – avatott be Orbán.

A csapatvezető kifejtette, szerencsére szerteágazó a tevékenységük az Evilági csapatával, így ezekben a nehéz időkben is nagyobb eséllyel tudnak fellépésekhez jutni. Persze az élő koncertek száma a csekély töredéke annak, amit az elmúlt – a járvány előtti – években maguk mögött tudtak.

– A magyar költészet napja alkalmával, vasárnap Székelyudvarhelyen léphettünk fel. Ez idén a harmadik találkozásunk volt a közönséggel, örvendtünk az élő muzsika lehetőségének. Az Evilági egy olyan tízéves csapat, amelyik sokféle anyagot – műsort, lemezt – készített, nagyon sok zenésszel, alkotótárssal állt kapcsolatban, így kézenfekvő lenne egy olyan nagyszabású koncertet tartani, ahol megszólíthatnánk a csapat életében fontos szerepet játszó embereket. Reméljük, hogy nyáron erre is sor kerül – fogalmazott optimistán Orbán Ferenc.

Rámutatott, a magyar költészet napja alkalmával videoklip készült egy Pilinszky-műre, ezzel is tisztelegnek a költő születésének századik évfordulója előtt (ezt a dalt a YouTube-csatornán nézhetik meg az érdeklődők), de hamarosan animációs videoklippel is előrukkolnak az evilágisok.

Még a rosszban is van jó, így a karanténban is, hiszen ez újabb ötleteket szült, és az Evilági dalai mellett létrejött egy – egyelőre egyéni – dalsorozat is: erről kérdeztük a zenészt.

– A tavalyi vesztegzár alatt elsőre egy kézmosós gyermekdallal kedveskedtem az érdeklődőknek, aztán április elsején gyermekeim csörgő-zörgő hangszereivel készítettem egy újabb dalt. Ezek fogadtatásán fellelkesülve, szintén közel egy éve született meg a Hajnali ének nagy sikerű karantén-változata is. Az otthoni muzsikálási kedv megmaradt, és lassan már 5 olyan dal készült el – mint például a Harmadik hullám című –, amelyeket egyedül dolgozok ki, minden hangszert jómagam játszok fel kis stúdiómban, de a napokban arról is fantáziáltam, hogy jó lenne zenekarral is előadni ezeket a dalokat. És ami egyszer foglalkoztat, azt általában kivitelezem – mesélte a zenész.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük