Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hangversennyel ünnepelnek

A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus idén ünnepli alapításának 45. évfordulóját. Az eseményt – amely október 21-én, szombaton 18.30-tól kezdődik a sepsiszentgyörgyi Krisztus király templomban – ünnepi hangversennyel köszöntik. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. 

A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórust kezdetben a Sepsiszentgyörgyre frissen kihelyezett zenetanárok alapították: ma közel 35 tagot számlál, az alapításától eltelt 45 év alatt számos tagcserén esett át, jelenleg egy alapító tag erősíti szólamait.

A volt, egykori tagok is hivatalosak a rendezvényre, illetve Szilágyi Zsolt karnagy – az az ember, aki negyven évig a vállán hordta a Vox Humanát – is jelen lesz az ünnepségen.

– Ha ki kell emelni egy pillanatot, akkor elmondhatom, hogy a kórus életében, történetében a legfontosabb, legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor II. János Pál pápa magyarul intézte a következő szavakat a kórustagokhoz: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni! Apostoli áldásom reátok!”. Ez 1982-ben történt, amikor a kórus egy olaszországi versenyen vett részt, édesapám pedig katolikus egyházfői szálain keresztül lehetővé tette, hogy nyilvános fogadáson vegyenek részt. Ez – a tény, hogy a pápa kommunista országból fogadjon egy kórust –, akkor nagy kuriózumnak számított. Persze ennek következményei is voltak itthon: kihallgatásokra vitték a tagokat, olyannyira elfajult a dolog, hogy szinte megszűnt a kórus – mesélte érdeklődésünkre Szilágyi Zsolt Herbert, a Vox Humana jelenlegi karnagya.

A szombati ünnepségen a házi­gazdák mellett három meghívott kórus is színpadra lép: a megyeszékhelyi Pro Musica Kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus, illetve a budapesti Stella kamarakórus.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük