Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hagyományokra támaszkodva

Hagyományokra támaszkodva Kultúra

A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelep létrehozása óta eltelt öt esztendő terméséből nyújt ízelítőt az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) harmadik emeleti kiállítótermében hétfőn megnyílt tárlat. A különböző stílusirányzatok bűvöletében megszült, valamint más-más életfelfogást tükröző, illetve gondolkodásmódot sugalló festmények, szobrok és textíliák között pedig garantáltan bárki ráakadhat az ízlésének megfelelő alkotásra.

Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész ezúttal nem csak az EMŰK vezetőjeként, hanem a kiállítás kurátoraként és egyik megnyitójaként volt jelen az eseményen. Beszédében kiemelte, a művésztelepet saját gyermekének is tekinti, azonban a tárlat létrehozásának nem csak ez volt az indítéka, hanem sokkal inkább a Pulzuson zajló alkotó tevékenység bemutatása.

Vécsi szerint „a Pulzus művésztelep, évente megismétlődő létrehívásával és működésével, műtárgyhozadékának kiállításon való bemutatásával, valamint ezek javarészének közgyűjteménybe való elhelyezésével, közös munkában, egészséges szakmai versenyben fogant, megújulást hozó közösségi teremtő erőt kölcsönzött Székelyudvarhely képzőművészetének. Ennek eredményeként, pedig egyre szélesebb körben sikerül tudatosítani a közönségben Székelyudvarhely és környéke vizuális ihletforrásként is szolgáló hangulati és intellektuális értékeinek létét.” Ugyanakkor „az erdélyi tradíciókra támaszkodva keresi a Kárpát-medence képzőművészeti életébe való betagozódást, de a nemzetközi kortárs művészeti élethez való felzárkózás lehetőségeit is. Teret ad a felhőtlen alkotómunkának, segíti a városban és környékén élő képzőművészeket a kibontakozásban, hazahozza az onnan elbolyongottakat, vendégül tud látni egy-egy külföldi elismert művészt, végül pedig bebizonyítja, hogy Székelyudvarhely is lehet méltó otthona és befogadója valamint ihlető forrása a szűkebb honi és nemzetközi kortárs képzőművészetnek.”

A művésztelep létrehozását kezdeményező és a rendezvényen jelen lévő Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész ez alkalomból elhangzott beszédéből megtudhattuk, Székelyudvarhelynek az erdélyi, illetve nemzetközi művészeti élet lüktetésébe való visszakapcsolása is a művésztelepen nyaranként megszervezett tíznapos alkotótábor célja közé tartozik. Miklós Zoltánt, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatóját idézve pedig rámutatott, olyan művek megszületésének is alkalmat szerettek volna biztosítani, melyek nem csak egy kiállítás anyagát képezik, hanem a múzeum gyűjteményének is részévé válnak.

A megnyitó dr. Ütő Gusztáv képzőművész eseményszámba menő cselekményművészeti megnyilvánulásával ért véget. Ennek során a modern művészet eszköztárával ugyan, de a székely hagyományokból merítve, illetve azokra támaszkodva közvetítette jövőt fürkésző gondolatait és misztikus üzenetét a szép számban megjelentek felé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük