Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyökerektől a rügyekig

Adventkor kezdődött, és április 27-éig tart az a tízfordulós program, amit a Kálnokért Egyesület szervez, és amelynek hétvégén volt a második állomása. A református egyházközség és az unitárius egyház, kiemelten ezek nőszervezetei által működtetett egyesület elsődleges célja a közösségépítés.

A Bethlen Gábor Alap által támogatott program elsősorban a kisgyermekes családoknak szól, és azt szeretné elérni, hogy felelevenítse a régi családok értékeit, tudását, és ezt átadja a fiataloknak. Mindeközben a gyerekek közösségbe kerülnek, együtt dolgoznak, megosztják egymással gondolataikat, gondjaikat – mondta Szabó Adél. „A családért, a faluért, a jövendőért” – fogalmazta meg röviden és lényegre törően az akció célját az unitárius lelkipásztor.

Hirdetés
Hirdetés

– A pénteki foglalkozáson, amelyen 49 személy, köztük az összes óvodás és iskolás vett részt, a lángossütést és a húsőrlős keksz készítését lehetett elsajátítani. Egyáltalán nem kispályás próbálkozás, elég, ha csak a hozzávalókat felsoroljuk: 18 kilo­gramm liszt, hatvan tojás, 2 kilo­gramm zsír és 10 kilogramm cukor – mondta el a tiszteletes asszony, aki „valamikori leány korában”, a Homoród mellett, ahol még a lakodalmi étkeket háznál készítették, látott ennyi elütött tojást egyszerre.

Az unitárius közösségi házban sorra került akció még szombat délután is tartott, hiszen a nagy mennyiségű kekszet csak igen sok adagban lehetett megsütni. Az eredmény „két hatalmas doboz és egy 15 literes fazék” keksz, amit becsomagolnak, és a fiatalok házról házra járva, jelképes összegért eladják, a pénzt pedig „visszaforgatják” az egyesület tevékenységébe.

A következő fordulóra szombaton kerül sor, ekkor a bútorfestés tudományába nyújtanak betekintés

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük