Felhívás!

Gyökereinket ápolják

Gyökereinket ápolják Kultúra

Múlt héten a csernátoni Hanna Panzióban kézműves- és néptánctábort rendeztek pedagógusok számára.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Csutak Vilmos Pedagógusok Háza által tizennegyedszer szervezett táborban hétfőtől péntekig hatvan háromszéki, Hargita, illetve Brassó megyei személy vett részt. „Ez tulajdonképpen a rétyi tábor Csernátonban, hiszen ott alakult ki a rendezvény szelleme, ami visszavonzza az embereket”, je­gyez­te meg Both József, aki Both Zsuzsával (mindketten az Ördögtérgye néptáncegyüttes vezetői) együtt széki táncokat és azok módszertanát oktatta az Ábri Béla és zenekara által szolgáltatott talpalávalóra. A gyöngyfűzés csínját-bínját Szász Etelka, míg a nemezelését Kolozsi Ildikó vezetésével sajátíthatták el a résztvevők.

Emellett hétfőn Haszmann Pál csernátoni helytörténész Jelképtárunk, kedden Kinda István néprajzkutató Hagyományos népi mesterségek Háromszéken – régen és ma, szerdán Both Zsuzsa Jeles napok és ünnepi szokások, csütörtökön Kakas Zoltán néprajzkutató Beszélő, pénteken Both József A tánc és társadalmi környezete című néprajzi előadását hallgathatták végig a táborozók, esténként pedig táncházban gyakorolhatták a tanultakat.

„Ahogy egy fának, úgy egy nemzetnek is van gyökere. Ha tudjuk, miből kell táplálkoznunk, akár a fa, szépen fejlődik a nemzet, ám, ha elveszítjük gyökereinket, megmaradunk emberként, de nemzetként nem. Fontos, hogy azok a pedagógusok, akik ezt a műfajt kedvelik és tanítják a gyerekeknek, lehetőséget kapjanak a tánc, ének és kézműveskedés módszertanának elsajátítására. Közülük többen elhozták gyerekeiket, jó látni, hogy ez az egész nemzedékről nemzedékre öröklődik”, vélte Virág Endre főszervező.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.