Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyerekekkel foglalkoznak és imádják

Gyerekekkel foglalkoznak és imádják Kultúra

Kocsis Hunor-Tibort és feleségét, Kocsis Lilla-Tündét szüleik táncszeretete fertőzte meg, még gyerekkorukban, s azóta hivatásos táncosként és oktatóként élik mindennapjaikat. A Vigadó Művelődési Házban immár négy éve tanítanak gyerekek számára néptáncot és klasszikus balettet. A gyerekek szeretetéről, kezdetekről és foglalkozásukról beszélgettünk. 

Hirdetés
Hirdetés

– Hunor, tánctanárként dolgozol, ez a hobbid és szenvedélyed is. El tudnád mondani, honnan ered a táncszereteted?

Hunor: A szüleim révén kerültem először kapcsolatba a tánccal, ők szintén táncoltak. Úgy nőttem fel, hogy láttam, mit jelent próbára és kiszállásokra járni, gyakorolni napi szinten a lépéseket. Egyszóval a tánc sava-borsát éltem és tapasztaltam meg, ami egy idő után engem is megfertőzött. Így persze nem is volt kérdés számomra, hogy nekem is ez a vágyam, ezzel szeretnék foglalkozni, és nem csak hobbi szinten.

– Hogy lett számodra a tánc hivatássá, Lilla?

Lilla: A Plugor Sándor Művészeti Líceum táncszakán végeztem, ahol gyarapíthattam a tánctudásomat. Ezt követően váltam lassan színpadi táncossá. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam a profi együttesekben eltöltött éveim alatt, és számos táncstílust megismertem. Megtanultam, hogyan készül egy koreográfia, és átéltem azt is, amikor a nézők vastapssal jutalmazzák hónapokig gyakorolt előadásainkat.

– Mi segített vagy hátráltatott benneteket az indulásnál?

H.: A kezdet mindig nehéz, de a gyerekek szeretete mindenre gyógyír lehet. Segítség volt, hogy kaptunk termet, amiben adottak voltak a feltételek, gondolok itt tükörre, balett-szőnyegre, hangfalra, fűtésre.

L: Na meg a tanulni vágyó gyerekek kíváncsisága. Innen aztán már minden simán ment.

– Hány éve oktattok a Vigadó Művelődési Háznál?

H: A Vigadó Művelődési Ház már a kezdetektől bizalmat szavazott nekünk, és így már négy éve oktatunk feleségemmel, Lillával együtt néptáncot és klasszikus balettet a gyerekek számára.

– Balett és néptánc. Hogyan fér össze a kettő?

L: A balett minden táncnak az alapja. Aki ismeri és tudja a klasszikus balett alapjait, az könnyebben elsajátíthat másfajta tánctechnikákat is.

H: Ahány táncstílust ismersz, annyi ember vagy.

– Hunor, milyen érzés számodra tanítani és fellépni? Szoktál izgulni?

H: Mindkettőnek megvan a maga szépsége. Előadóként saját magamért, tanárként a tanítványaimért izgulhatok mind a színpadon, mind a kulisszák mögött.

– Mi a legjobb abban, hogy gyerekeket oktathattok? Mit adnak pluszként az életetekhez?

L: Gyerekeket oktatni a világ legszebb dolga. A legfontosabb, hogy megszeressék a táncot, megismerjék a tánckultúrájukat. A gyerekekkel való foglalkozás pozitív energiával tölt fel, rengeteg szeretet kapunk tőlük.

H: Három csodálatos és gyönyörű kislányom van, ezért apaként, szülőként felelősséggel tartozom, nemcsak a saját gyerekeim, hanem a tanítványaim neveléséért is. Hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos foglalkozással áldott meg az Isten.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások