Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gondviselők angyala

Gondviselők angyala Kultúra

Ahogy tavaly, karácsony előtt idén is meglátogatták a baróti kórház gyermekosztályát a Gondviselés Segélyszervezet önkéntesei. Demeter Zoltán, Pájer György, Demeter Mária és Lakatos Ágnes a Fauna játékgyár termékeivel, valamint a Laura Ház által összeállított ajándékcsomagokkal lepték meg a bennfekvő kicsiket.

Ezúttal sem magukra érkeztek, hanem velük volt a Kelekótya együttes két tagja, Boér Tímea és Bogyor Attila, akik az osztály játszószobájában összegyűlt gyermekeknek és a velük levő anyukáknak, nem utolsósorban pedig a gyermekosztály alkalmazottainak számos karácsonyi dalt is elénekeltek.

„Egyúttal a Laura Háznak is segítettünk, ugyanakkor reméljük, látogatásunkkal örömöt tudtunk szerezni a betegeskedőknek” – mondta Demeter Zoltán.

A segélyszervezet erdővidéki önkéntesei ugyanakkor múlt héten több baróti helyszínen is – jelentősebb élelmiszer üzletek előtt – karácsonyi csomagokba „valót” gyűjtöttek a rászorulóknak, ezeknek a szétosztása is már megkezdődött. A hagyományuk szerint ilyenkor megkérik a vásárlókat, gondoljanak a nélkülözőkre, vásároljanak egy-két terméket nekik is. Segítő szándékkal, jóindulattal, így fonják össze minden évben karácsonyi történetüket, sokak örömére.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük