Közel 300 ember hallgatta végig Pápa város fúvószenekarának hangversenyét

Pápa város fúvószenekara szabadtéri, nyáresti koncertekkel vendégszerepelt Kovásznán. Kedden a központi parkban, tegnap pedig a Fenyő Szálloda parkjában zenéltek, mindkét helyszínen népes közönség előtt.

A nagy hagyományokkal rendelkező zenekar jövőben ünnepli alapításának 100. évfordulóját. Karnagya, Horváth Adrián ka­maraművész és zenepedagógus 2008 óta vezeti a fúvószenekart.
– Vendégeink egy erdélyi turné részeként, illetve testvérvárosi kapcsolatunknak köszönhetően jöttek el Kovásznára. Jövő héten pedig további 120 személyt, a pápai Vadvirág néptánccsoportot várjuk – számolt be Butyka Gyula, a művelődési ház referense.

Gyerő József polgármester elmondta: igyekeztek viszonozni a vendégszeretetet, amit tőlük kaptak nemrég megtett pápai látogatásuk során.

– Úgy érzem, turisztikai üdülővárosként kötelességünk kikapcsolódást és kulturális programokat biztosítani mind a város lakóinak, mind turistáinak, fürdővendégeinek. Azon dolgozunk, hogy megtöltsük tartalommal az ifjúsági, kulturális szervezetek vagy akár egyházak közötti kapcsolatokat is, ami Kovászna és a testvérvárosai lakói hasznára válhat – hangsúlyozta Gyerő.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Önkéntesek Amerikából

Immár kilencedik éve tartják az angol nyelvű bibliatábort a sepsiszentgyörgyi, Károlyi Gáspár Alapítvány székhelyén. A péntekig tartó ingyenes táborba 12 év fölöttiek jelentkezhetnek, különböző játékokban és órákon vehetnek részt. A tábor célja az, hogy az angol nyelvet tanítsák, és Isten igéjét belopják a gyerekek szívébe. Az órákat amerikai önkéntes oktatók tartják, helyi önkéntes fordítók segítségével.

Pörgő évad

Minden szempontból színes és tartalmas évadot tudhat maga mögött a Háromszék Táncegyüttes. Az egyik legnépszerűbb hazai hivatásos társulat a 2017/2018-as szezonban két bemutatóval várta közönségét, illetve összesen 85 alkalommal állt színpadra Erdély és Magyarország különböző településein.

Vágta-szilánkok

A Székely Vágtán forgolódva lehetett hallani egy-két jó kiszólást a résztvevők, illetve a szervezők részéről. Ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót.

Teltházas könyvbemutató

Amint arról hétfői lapszámunkban beszámoltunk, Nagyajtán szombaton szép, napsütéses időben kezdték a falunapokat a falu központi parkjában felállított színpad előtt. Pánczél Károly képviselő ajándékot is hozott: egy vándorbölcsőt, a falunapok szombat délután szórakoztató programokkal folytatódtak. A faluünnep második napjának legfontosabb eseményét pedig egy könyvbemutató képezte, melyre az unitárius papilakhoz tartozó Áldás Házában kerítettek sort a szervezők a délelőtti ünnepi istentisztelet után.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI Szerdán 16:45 Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció (amerikai családi animációs film, 97 perc, 2018, r. sz.), 17:00 Felhőkarcoló (amerikai akciófilm, 102 perc, 2018, r. f.), 18:45 Sicario 2. – A zsoldos (olasz-amerikai akcióthriller, 122 perc, 2018, r. f.), 19:00 Budapest Noir (magyar krimi-dráma, 95 perc, 2017, r. f.), 21:00 Haverok harca […]

Román verseskötetet írt

Három éve jelent meg a kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub közbenjárásával a helyi Tóth Mónika első verseskötete Soványít hiányod címmel, pár hete, mint kiderült, újabb kötet látott napvilágot, ezúttal románul, Tu ești roua dimineții címmel, elsősorban a román olvasóközönség számára.

Rakpart a Besenyői-tavon

Új, tartalmasnak ígérkező fesztivállal bővül a háromszéki rendezvénykínálat. A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Fejlődés által szervezett Rakpart Nyári Fesztivál július 19–21. között várja a kikapcsolódni vágyó fiatalokat a Besenyői-tó partján.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI Kedden: 16.45 A Hangya és a Darázs (angol–amerikai akciófilm, 118 perc, 2018); 16.45 Szicíliai kísértettörténet (olasz–francia–német filmdráma, 122 perc, 2017); 18.45 Felhőkarcoló (amerikai akciófilm, 102 perc, 2018., magyar szinkronnal); 19.00 Haverok harca (amerikai vígjáték, 100 perc, 2018.); 21.00 Budapest Noir (magyar krimi-dráma, 95 perc, 2017); 21.00 Sicario 2. – A zsoldos (olasz–amerikai akcióthriller, […]

Öt nap jutalomtáborozás

Július 18–22. között hatodik alkalommal rendez olvasó- és kézművestábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár háromszéki diákoknak.

Előadások Zabolán

A Kriza János Néprajzi Társaság ebben az évben is a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a néprajz szakos egyetemisták nyári szakgyakorlatát és terepmunkáját, aminek zárásaként néprajzi előadásokat tartottak pénteken.

Böszörményi Zoltán Kovásznán

Aradi származású erdélyi költő, író, a Nyugati Jelen napilap, valamint az Irodalmi Jelen folyóirat tulajdonosa, és egyben Monte Carlóban élő milliárdos Böszörményi Zoltán nemrég Kovásznán mutatta be kötetét, ismerőse, Gazda József meghívására. Mi a költészetéről és milliárdos tevékenységéről kérdeztük.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI Kedden: 16.45 A Hangya és a Darázs (angol–amerikai akciófilm, 118 perc, 2018); 16.45 Szicíliai kísértettörténet (olasz–francia–német filmdráma, 122 perc, 2017); 18.45 Felhőkarcoló (amerikai akciófilm, 102 perc, 2018., magyar szinkronnal); 19.00 Haverok harca (amerikai vígjáték, 100 perc, 2018.); 21.00 Budapest Noir (magyar krimi-dráma, 95 perc, 2017); 21.00 Sicario 2. – A zsoldos (olasz–amerikai akcióthriller, […]

Kóborló, vándorló

A huszonhatodik Incitato Művésztábor során készült alkotásokból nyílt kiállítás tegnap az Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A változatos technikával készített kóborló, vándorló tematikájú alkotások augusztus 26-ig tekinthetők meg.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI * Ma: 16.30 Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció (am. animációs film, rom. szink.); 16.45 A Hangya és a Darázs (ang. –am. akciófilm); 18.30 Haverok harca (am. vígjáték); 19.00 Budapest Noir (magyar krimi); 20.30 A hely (ol. vígjáték); 21.00 Felhőkarcoló (am. akciófilm, 102 p.). * Szombat: 11.00 Jönnek a kacsák (am.–kínai animációs […]