Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos találkozni

Fontos találkozni Kultúra

Tegnap a Kézdi–Orbai Református Egyházmegyébe bekebelezett Kovászna Belvárosi Református Egyházközséget látogatta meg az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) vizitációs bizottsága, élén ft. Kató Béla püspök úrral.

A bizottság délelőtt 10 órakor érkezett az egyházközségbe, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese fogadta, majd a helyi iskolában tett látogatást a bizottság egyik része, míg a másik része az iratokat ellenőrizte, számba vették az egyházközség ingó és ingatlan javait, ellenőrizték az adminisztrációt és lelki gondozás tevékenységét.

A polgármesteri hivatalban tett látogatás után az egyházmegye lelkészi karával, nőszövetséggel, ifjakkal, a vallásórásokkal, konfirmandusokkal találkoztak, majd közös istentiszteleten adtak hálát a gyülekezetben folyó áldásos munkáért és kézzelfogható eredményekért. Igét hirdetett nt. Szegedi László, az EREK generális direktora, utána ft. Kató Béla püspök szólt a nagy számban jelen levő gyülekezethez. Az ünnepi alkalmat a vasárnapi iskolások és a fiatalok énekkara, valamint a lelkészek kórusa tette még fennköltebbé.

Biró Erika

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük