Ferenczes István hajszálgyökerei

Ferenczes István hajszálgyökerei Kultúra

Emlékezetes, ahogyan Sütő András indítja egykor nagysikerű könyvét, az Anyám könnyű álmot ígér című munkáját. Az anyai felvetés, hogy író fia írhatna igaz könyvet a családjukról, meghallgatásra talál, hiszen a válaszból kiderül, hogy ez neki is gondja. „Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!” – szól erre fiához biztatólag az anya. Mintegy félszázaddal később Ferenczes István ugyancsak álmaival kapcsolatos képpel indítja a Veszedelmekről álmodom című, a Hargita Kiadóhivatal és a budapesti Kortárs Kiadó által megjelentetett regényét.

Az ő álomjelenete szerint a szülőföldjét elhagyni kényszerült, vándorbotot fogott, bujdosni induló apa szólt kisfiához ekképpen: „Aztán vigyázz a házra!” A gyermek tudakozó kérdésére viszont már nem jött válasz, az apa megfordult, s elkezdődött – ahogy majd az elbeszélésből kiderül – évekig tartó bujdosása Moldvában, az 1950-es évek első felében. Életrajzi ihletettségű művet írt tehát Ferenczes István, a minap Kossuth-díjjal kitüntetett költő és író, jeles székelyföldi kultúrateremtő férfiú.

Az elbeszélő élete egy-egy fejezetének „feldolgozásába” úgy kezd bele, hogy kiemel és felidéz a valós életből vagy – amint utaltunk rá előbb – az álmában látottakból valamely apró részletet. Ezek, az események tömkelegét, illetve az elmélkedéseket elindító mozzanatok általában az elbeszélő szüleihez kapcsolódnak, életük egy-egy sorsfordító pillanatához: magánéleti és kortörténeti – hogy a címet idézzem – veszedelmeikhez. A regénytörténet nem követi az időrendet. Kezdődik 1952-ben, amikor a politikai üldözötté lett apának hirtelen el kell tűnnie falujából, Csíkpálfalvából (azt találta „indítványozni” egy esti poharazgatás közben az új rendszer emberének, a „bodegásnak”, hogy Sztálin „pofázmányát” le kell venni a falról!), kisgyermekeit, feleségét s szülőföldjét elhagyva. Következik aztán 1944 ősze, amikor a szovjet támadás előli menekülés során egy balul végződő találkozás a „felszabadítókkal” az első gyermekét váró apának majdnem az életébe kerül. Újabb emléktartomány felidézésére ad alkalmat egy temetőlátogatás halottak napja előtt az 1990-es évek közepén, illetve a felmenők sírjainak rendezése. És így tovább…

A hét részre tagolódó mű mindenik egysége azt igazolja, hogy valóban minden ember élete – Ady szavait idézve – „millió gyökerű”. Ferenczes új munkája mindenképpen ezt támasztja alá, minthogy műfajilag is egyszerre tekinthető memoárnak, valamint történelmi dimenzióba helyezett család- és dokumentumregénynek. Így lehetett ugyanis megfelő keretet és formát biztosítani az író széles ölelésű merítésének – Illyés képletes megfogalmazását használva –, a hajszálgyökerek keresésének, ami által végső soron a székely-magyarság sorsának bemutatása végezhető el az elbeszélő- és értekező próza által adott lehetőségek között.

A személyes, illetve családi történet apró eseményeit ugyanis az író minden esetben kiszélesíti, és betekintést nyújt a történelmi mélységekbe. A kommunista elnyomó rendszer ellen szóló apa magatartásában például az egykori osztrák császári önkény ellen fellépő székelység tiltakozása is benne van, az 1764-es siculicidium áldozataié s a bujdosást választóké. Aztán indíték a történelmi múlt megelevenítésére az anyai, Gál-felmenők egyikének sírja. Gál János az 1848–49-es szabadságharcban századosként vett részt, halálra ítélték, majd várfogságra változtatták az ítéletet. Formai és nyelvi bravúrnak tekinthető, ahogy Ferenczes megírja a szabadságharcos előd fiktív emlékiratát, vagyis az író művének egyik fejezete memoár a memoárban…

Bujdosások, menekülések, szabadság- és osztályharcok, keresztutak története a székely-magyarságé – sugallja már fejezetcímeivel is a mű. Magának a teljes könyvnek a summája és végső üzenete különben a 650 oldalas opus egyetlen félmondatában is – mint cseppben a tenger – megtalálható, miszerint „hazát nem árulunk el, ezt a kishazát pláne soha, semmi áron.”

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.