A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Felolvasó- és nótaest Lemhényben

Felolvasó- és nótaest Lemhényben Kultúra

A lemhényi Szent Benedek Gyermekotthon két részből álló különleges eseménynek adott helyet a december 14-én. A karácsonyi hangolódás felolvasóesttel kezdődött, melybe a jelenlevők is bekapcsolódhattak, megosztva kedvenc karácsonyi, adventi versüket vagy prózát.

 

Az érdeklődőket Biró Erika, a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet és a Háromszéki Népfőiskola Egyesület elnöke köszöntötte, majd Albu Erika gyönyörű hangján népi kánták szólaltak meg. A szívhez szóló versekkel, novellákkal a Szent Mihály Színjátszócsoport tagjai és Jakab Piroska óvónő varázsolták el a hallgatóságot, az otthon gyermekei énekkel tették szebbé az együttlétet.

Az est második felében az egyesület, valamint a helyi népdalkör tagjai meglepték Balogh Csengeri Lajost, aki több mint harminc éven át szolgálta prímásként a népzenét, őrizte és adta át azt lelkes tanítványainak. A meghatódott mestert Biró Erika köszöntötte, kiemelve, hogy csak úgy lehet szívből tenni bármit, ha abba szó szerint „szerelmes” az ember, Lajos bácsi szavait idézve: „bele van bolondulva a muzsikába”. A népdalkör tagjai énekkel köszöntötték az ünnepeltet, majd közös nótázással zárult az est. A friss kürtőskalács illata és a párolgó tea még családiasabbá tette a hangulatot.

(gáspár)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.