Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fellendült a könyvkereskedelem?

A tavaly márciusi lezárások elején a könyvesboltok tartottak attól, hogy kevesebben vásárolnak majd, a bezárások után pedig egy időre leállt a könyvvásárlás. Végül házhoz szállítással és online könyvek feltöltésével jutottak hozzá az olvasók a könyvekhez, a könyvesboltok pedig sikeres évet zártak. A legkeresettebb könyvekről érdeklődtünk.

Nem állt meg a könyvkereskedés a járvány miatt, sőt, mondhatni fellendült, az emberek sokat olvastak tavaly. Az év végén pedig még ennél is többen vásároltak könyvet vagy utalványt ajándékként – nyilatkozták megkeresésünkre az értékesítők. A könyvesboltok és különböző irodalmi portálok listát is összeállítottak a tavalyi év legolvasottabb könyveiről.

Hirdetés
Hirdetés

Sepsiszentgyörgyön, a Gutenberg Kiadó könyvesboltjában már tavaly tavasszal bevezették az online rendelést, ami azóta is működik – tájékoztattak. A legkeresettebb kiadványok a gyerekkönyvek voltak, főleg a Rumini-sorozat új és korábbi részei, a legkeresettebb felnőtteknek szóló könyv pedig Eva Edith Eger A döntés című könyve volt. Az év második felében Sepsiszentgyörgy képes történetét is sokan megvásárolták, az ünnepek előtt pedig a szakácskönyvekre volt nagyobb igény, főleg Dragomán György Főzőskönyvét keresték az olvasók. Szintén felkapottak voltak a Tompa Andrea könyvei is, karácsony előtt a Haza című könyvből adtak el a legtöbbet. Az összesítések szerint a Gutenberg Kiadónál a saját kiadványaikból, könyveikből vásároltak legtöbbet az olvasók.

A sepsiszentgyörgyi Diákboltban is jól ment a könyveladás – számolt be Keresztes Emese, a bolt munkatársa. Mint mondta, régebbi kiadásokat és újakat, most megjelent könyveket egyaránt vásároltak, nagy volt a kereslet.

A 2020-as év legjobb könyv listáját az olvasoterem.com kritikai portál is összeállította, recenzenseik szerint tavaly a legjobb könyvek közé tartozott Tompa Andrea Haza című műve, de Ljudmila Ulickaja napjaink egyik legnagyobb írója, mindkét könyve A lélek testéről, valamint a Csak egy pestis című könyvek is szerepelnek a listán. Továbbá életrajzi könyvek, társadalomkritikával foglalkozó kiadványok és ifjúsági regények is helyet kaptak a legjobbak között.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük