Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felhívás vetélkedőre

Amint azt Pénzes Lóránd történelem tanártól megtudtuk, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány, a Székely Mikó Kollégium, a Tanulók Háza és a MERT Egyesület 2018 tavaszán immár negyedik alkalommal szervezi meg A székelység története – Kádár Gyula emlékverseny című vetélkedőt a városi tanács támogatásával.

Célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, illetve megismerjék és megszeressék szülőföldjük múltját. A megmérettetésre a VI–VII. osztályosok köréből várják háromfős csapatok jelentkezését.
Az első fordulóban egy-egy pályamunkát kell készíteniük, amelyben szabadon választott formában (dokumentumfilm és PP-prezentáció max. 30 Mb és 10 perc időtartam, vagy legtöbb 10 oldal terjedelmű írás) ismertetik szülőföldjük vagy településük egy meghatározó épített örökségét. Feldolgozható témák: 1. Kerített templomok, vártemplomok, templomvárak. 2. Kúriák, kastélyok és az ezekhez kapcsolódó legendák.
Benevezni a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető jelentkezési lap kitöltésével lehet május 14-ig. Ugyanitt a vetélkedővel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdések is feltehetők. Az elkészült pályamunkákat szintén a fenti email címre kell eljuttatni június 14-ig. Az eredmények 2018. szeptember 1-ig lesznek kiközölve a felkészítő tanár drótpostacímére. A második fordulóra 2018. október 26–27-én kerül majd sor, és az első 10, legtöbb pontszámot szerzett csapat kap rá meghívást.
A VI. és VII. osztályosok számára 2015-ben újra kiadott és minden magyar tannyelvű iskola könyvtárában megtalálható A székelység története című tankönyv I. II. III. és IV. fejezete (39–71. oldal) mindenképpen használandó, de a pályamunkák elkészítésénél kérik a szabadon használt forrásanyagok megnevezését is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük