Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Február 22-én iktatják be az új gyulafehérvári érseket

Február 22-én iktatják be az új gyulafehérvári érseket Kultúra

Február 22-én szentelik püspökké, és iktatják be érseki hivatalába Kovács Gergelyt, akit Ferenc pápa december 24-én nevezett ki gyulafehérvári érsekké.

Hirdetés
Hirdetés

Az erdélyi római katolikus egyházmegyék közös hírportálja, a Romkat.ro közölte, hogy az érseki hivatalba való beiktatás Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén lesz 11 órától a gyulafehérvári székesegyházban. A főegyházmegyei hivatal a későbbiekben közöl új tudnivalókat az ünnepségről.

Ferenc pápa december 24-én fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását, és ezen a napon nevezte meg a gyulafehérvári érsek utódját is. Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora.

Kovács Gergely szülővárosában, Kézdivásárhelyen érettségizett. Teológiai tanulmányait 1987-ben Gyulafehérváron kezdte, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemen. Bálint Lajos érsek szentelte pappá szülővárosában 1993. július 3-án. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal fejezte be 1996-ban.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük