Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fantasztikus vállalkozás

Fantasztikus vállalkozás Kultúra

Fantomatika néven lapkiadót hozott létre két fiatal kézdivásárhelyi alkotó, és hamarosan képregénysorozattal lépnek piacra. Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás lapunknak elmondta, az olvasóközönség hamarosan egy új, Erdélyben készült képregény-havilapot vehet a kezébe.

Az erdélyi lapkiadás palettáján egyedinek számító magazin csakis eredeti, hazai alkotók történeteit, rajzait közli majd folytatásos sorozataiban. A képregénylap Fantomatika címen jelenik meg, ez a kifejezés mesterségesen kreált, virtuális valóságot jelent. A kifejezést Stanislaw Lem írásaiban olvasták először, később máshol is találkoztak vele.

Amint a lap neve is jelzi, a történetek főképp sci-fi, vagyis tudományos-fantasztikus témakörben mozognak. A kiadó szándéka, hogy a képregényt és a sci-fi műfajt az igazi, értékes oldaláról mutassa meg: a Fantomatika írói a világról alkotott véleményüket, a jövendőhöz kapcsolódó derű- és borúlátásukat öntik sci-fi történetekbe, a rajzolók pedig olyan képzőművészek, akik a nagyközönséghez szeretnék eljuttatni művészi alkotásaikat. A havilapot Erdélyben és Magyarországon tervezik forgalmazni, megrendelni a www.fantomatika.com honlapon lehet. A kiadó kitűzött célja, hogy csak eredeti, helybéli alkotók által készített képregényeket publikáljon.

A kiadó egyedisége, hogy Erdélyben elsőként ad ki képregény-havilapot. Deák Ferenc és Rusz Lívia is rajzoltak képregényeket, melyek különböző gyermeklapokban, különkiadásokban jelentek meg, ám képregénylap-kiadás a szó elterjedt értelmében ez idáig nem létezett Erdélyben, itt tehát a képregénynek nincs múltja, még a globalizálódás óta sem. A hazai vállalkozók még az olcsó megoldással sem bátorkodtak élni, vagyis az amerikai magazinok magyarra fordított változatát piacra dobni. Ugyanakkor az utóbbi időben rengeteg kasszasiker film készült képregények alapján, a fiatalok tudnak a külföldi képregénykultúráról, és az sem kizárt, hogy az erdélyiek szeretnének képregényt olvasni, de nincs mit – állítják az alkotók.

A Fantomatika Kiadó, legalábbis egyelőre, tudományos-fantasztikus (sci-fi) történeteket publikál majd. Elsőként a Fantomatika című képregényt közli, egy hat számot felölelő történetet; rajzolója Sárosi Mátyás, a szöveget Szabó Kriszta írja. Ez egy tudományos-fantasztikus dráma egy nagyon jófejű falusi srácról, akinek minden vágya, hogy a csillagok közé utazhasson, és ez szerencséjére – vagy balszerencséjére – sikerül is neki.

Szabó Krisztina Kézdivásárhelyen született 1977-ben, ugyanitt végezte az elemi, majd a középiskolát, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban érettségizett. Tanulmányait Kolozsváron folytatta, a Ioan Andreescu Vizuális Művészeti Egyetemen diplomázott fotó-videó szakon.

Sárosi Mátyás szintén kézdivásárhelyi, 1985-ben született, ő is Kolozsváron végzett, grafika szakon. Nagyon termékeny alkotó, számos kiállításon vett részt, 2015-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasa volt. Kísérletezett videóval, zenével, az utóbbi időben akrilfestékkel és vegyestechnikával készített nagyméretű táblaképeket.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások