Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunapok, íjászverseny és reneszánsz kastélynapok

Falunapok, íjászverseny és reneszánsz kastélynapok Kultúra

Augusztus első hétvégéjén, péntektől vasárnapig második alkalommal szerveznek reneszánsz kastélynapokat a miklósvári Kálnoky-kastélynál.

Hirdetés
Hirdetés

A Kálnoky Alapítványhoz köthető esemény idén is a letűnt korok jellegzetességeit hozza családközelbe, hiszen a gyermekeknek szóló programok mellett, akik kézműves-tevékenységekkel, pónilovas szekerezéssel és lovaglással, valamint játékos kincskereséssel tölthetik idejüket a kastélyban, valamint a szép, hangulatos kastélyparkban, a szülőket is várják a szervezők: ők tudományos előadásokat, koncerteket hallgathatnak meg. A kastélynapokig azonban a most következő hétvége is eseménydúsnak ígérkezik Erdővidéken: szombat–vasárnap Köpecen falunapokat tartanak. A Köpecért Egyesület és a Köpeci Református Egyházközség szervezte ünnep szombaton 9 órakor a Csala kürtje fúvószenekar felvonulásával kezdődik a templomkertben. Az ünnepi megnyitót a focipályán tartják, ahol ügyességi versenyek követik egymást. Este bál lesz a kultúrotthonban. Vasárnap a 11 órás istentisztelet után szabadtéri programokkal várják a település lakóit: fellép a helyi református dalárda, a néptánccsoport, a mazsorettek, a baróti Syncron Tánccsoport, lesz Deep Height- és 4S Street-koncert, valamint főzőverseny is.

Július 21-én, vasárnap a baróti Rika Sporthorgász Egyesület jótékonysági horgászatot szervez a Barót melletti Pumpaházi-tónál. A jelentkezési díjakból befolyt összeget a horgászok a sepsiszentgyörgyi Életmentő Kupakok Egyesületnek ajánlották fel, mely egyesület a beteg és hátrányos helyzetű gyermekek érdekében tevékenykedik. A helyszínen további adományozásra is lesz lehetőség, mind a horgászok, mind más érdeklődök részéről.

Szombaton erdővidéki hagyományőrző íjászok a Felsőrákos melletti volt külszíni bánya helyén szervezik a Rika-kupa elnevezésű íjászversenyt, mely része a Hét vár néven rendezett Erdély-szintű versenynek. Az egyébként kétnapos rendezvény helyszínén sátorozási lehetőség is lesz, az érdeklődők az íjászat mellett őseink más hagyományaival is ismerkedhetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük