Színházbérletet hirdetett a kovásznai művelődési ház
A 2024/25-ös színházi évadban immár harmadik alkalommal vezetik be színházbérletet Kovásznán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az elmúlt évekhez hasonlóan a műveknek egy megadott témához kellett kapcsolódniuk, amely ezúttal a város értékeire vonatkozott. Így elkerülhetetlenné vált, hogy több alkotásról is ugyanaz köszönjön vissza, de a méltatásukra felkért dr. Péter Sándor szerint ez növeli a kiállítás értékét, mert mindenikük más-más szemléletmódot tükröz. Azt viszont hiányosságnak tekinti, hogy a figyelem csupán 3-4 emblematikus épületre terjed ki, hiszen Sepsiszentgyörgy jelenleg ennél jóval többel rendelkezik. Ugyanakkor az értékek közé sorolandók a valamilyen téren kimagasló eredményt felmutató személyek, kivételes emberek, a város lakossága, illetve az itt élők egyes tulajdonságai is. Például a jó értelemben vett székely makacsság.
A tárlatmegnyitó nagy hiányzója a szövetség néhai tagja, a földi létből nemrég távozott Deák Károly volt, akire a jelenlévők felállva, néma főhajtással emlékeztek.
Végezetül Fábián Gizella, Petőfi Sándor Tisza című versének az értelemszerű és érzelemdús elszavalásával az idős korosztály szellemi frissességéről tett tanúbizonyságot.
– Nagyon szépen köszönöm … !