Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlék Csángótelepnek

Emlék Csángótelepnek Kultúra

Pénteken délután nyitották meg az új, időszakos kiállítást a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban Csángótelep 1935–1996 címmel, valamint bemutattak egy, a kiállítást kiegészítő, azonos című tanulmánykötetet is. Az esemény házigazdája Pozsony Ferenc akadémikus, a múzeum alapítója volt. A tárlat még egy évig megtekinthető.

Hirdetés
Hirdetés

A péntek délutáni kiállításmegnyitón részt vevőket Pozsony Ferenc egyetemi tanár, néprajzkutató, a múzeum igazgatója köszöntötte, külön kiemelve Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét, dr. Lukács Bence Ákost, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulját, Vargha Mihályt, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóját, valamint dr. Kinda István néprajzkutatót, a kiállítás kurátorát.
Tamás Sándor megyetanácselnök a kiállítás címét viselő kötetet ismertette többek között a jelenlévőkkel, amelyet dr. Kinda Istvánnal szerkesztettek.

– Rengeteg anyag, fénykép van ebben a kötetben, hiszen azt beszéltük meg Kinda Istvánnal a kezdetek kezdetén, hogy a teljességre törekszünk. Ami összegyűjthető a tudomány mai állása szerint, annak bele kellett kerülnie ebbe a kötetbe. Kinda István rövid sarkallás után nekiindult, és felkutatta mindazokat, akik élnek azok közül, akik Csángótelepen születtek. Interjút készített velük, elkérte a családi hagyatékban lévő fotókat, tárgyakat – emelte ki a tanácselnök.

Mint mondta, emléket szerettek volna állítani azoknak az embereknek, akik a gazdasági helyzetük hatására kényszerültek elhagyni szülőföldjüket, és a mi térségünkben alapítottak maguknak élhető, rengeteg munkával összehozott életet.

Dr. Lukács Bence Ákos főkonzul beszédében ismertette, hogyan támogatja a konzulátus a csángómagyarokat. Mint hangsúlyozta, több mint 12 éve a magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a külhoni magyaroknak, ezen belül is a gyimesi és moldvai magyarságnak.

– A mai magyar kormány számára természetes, hogy segítse azokat a csángó közösségeket, amelyek páratlan értéket adnak a nemzetnek. Bízzunk benne, hogy az általuk létrehozott szellemi és erkölcsi tőkét nemcsak megőrizni tudjuk, de a következő nemzedékek számára át is örökítjük. Bízzunk benne, hogy a mai kiállítás sem nemzetünk egy múlttá vált fejezete, hanem azt jelenti, hogy ez a kultúra az őt megillető helyre kerül, és épülni tudunk általa – hangsúlyozta a főkonzul.

Pozsony Ferenc, mielőtt átadta volna a szót a kiállítás kurátorának, kiemelte, hogy a tárlat szakmai és muzeológiai szempontból nagyon újszerű, a mi tájainkon ilyen formájú kezdeményezések még nem­igen voltak.

– Interaktív kiállítás tekinthető meg, ami új megvilágításba helyezi ezt a nagyon specifikus életmóddal rendelkező közösséget, ott élő embereket.

Dr. Kinda István beszédében kifejtette, a kiállítás egy letűnt világ megmaradt morzsáira alapoz, erre kívánja felhívni a látogató figyelmét.

– Kiállításunk három egységre tagolódik: a bejárattal szemben látható egy településjelző tábla, jobb oldalon pedig egy lakásbelsőt idéző installáció, ami keretet teremt a fennmaradt viseletek bemutatásának. Bal oldalon egy videóinterjú keretében az erdei életről vallanak a Csángótelepen született emberek – magyarázta a kurátor.

Továbbá felhívta a figyelmet, hogy kívül, az ablakokba helyezett fotók 3D-s szemüvegekkel adják át leginkább a hatást.

A rendezvény hangulatát Mihály Pál és Ticusan János muzsikája emelte.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük