Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyszerre dobbant 230 szív

Kilencedik alkalommal került sor a háromszék-felsőfehéri unitárius egyházköri kórustalálkozóra, amelyet évente felváltva rendeznek meg a köri egyházközségek és azok kórusai. Idén a Kökösi Unitárius Egyházközség volt a házigazdája a rendezvénynek, karöltve a kökösi Harmónia vegyes karral.

A szombati kórustalálkozóra összesen 12 kórus, 230 személy jelentkezett. A rendezvény helyszínéül a kökösi református templom szolgált, ugyanis az unitárius templom jelenleg felújítás alatt áll, így a vendégeket elsőként a házigazda református lelkipásztor, Kovács Levente köszöntötte, majd Bartha Alpár unitárius lelkész mondott áhítatot. Török István unitárius esperes áldása után a baróti Demeter Zoltán köri felügyelőgondnok mondott biztató szavakat az egybegyűlteknek, végül dr. Tăraș Silviu kökösi tanár, a község alpolgármestere kívánta, hogy dobbanjon egyszerre minden éneklő szíve ezen a napon.

A tordai vallásbéke kihirdetésének 450. évfordulója alkalmából készíttetett zászlót Kozma Albert bölöni unitárius lelkész adta át a Kökösi Unitárius Egyházközségnek, amely ezt követően minden nagyobb egyházközségi rendezvényen jelen lesz. A kórusok előadását a házigazda kökösi Harmónia vegyes kar kezdte meg. Továbbá fellépett az árkosi Régeni Áron dalárda, a Felsőrákosi Unitárius Egyházközség dalárdája, a nagyajtai Gazdag Miklós polgári daloskör, a vargyasi Dávid Ferenc dalárda, az olthévízi vegyes dalárda, a szentivánlaborfalvi Laborfalvi Róza Nőszövetség kórusa, az Ürmösi Unitárius Egyházközség dalárdája, a feketehalmi ökumenikus kórus, a brassói unitárius vegyes kar, a datki egyházközség Tóth Gyula kórusa, valamint a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius dalárda.

A rendezvény közös énekléssel, az emlékszalagok átadásával, valamint ebéddel zárult.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük