Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy falat Szicília

Egy falat Szicília Kultúra

Péntektől mediterrán látványkonyhát indít az INdiVINO Borstúdió. Falvai János séf öt évet dolgozott Palermóban, most ebből nyújt ízelítőt. Az étteremé alakuló borbárban ezek mellett jófajta pacalleves, marhapofa és lencsés étkek is lesznek.

 Már pénteken szicíliai napot tartanak, ami szó szerint értendő: kizárólag az olasz szigetről hozott alapanyagokból, szicíliai olajokból, sonkákból és tésztákból készítenek sokfajta elő- és főételt, a kóstolóra kedvezményekkel várják az érdeklődőket. – Van egy határozott elképzelésünk, de természetesen fel kell mérnünk azt is, hogy mire „vevő” itt a közönség, mit esznek szívesen, és mitől idegenkednek – mondja Falvai János.

A Szent György Napok előtt még egy újítást bevezetnek: megnyitják a barbeque-konyhát. – A barbequere van szép magyar kifejezés: lassú tűzön, füstön sült hús. Ennek az a lényege, hogy nem tűzön, hanem 100-120 fokos hőn készül a hús, és ez csak kivitelezésében különbözik az egykori nomád népek azon technikájától, amikor a kecskét vagy a juhot kihevített gödörbe ásták, és ott lassan átsült – magyarázza Debreczi Zsombor tulajdonos. A Szent György Napok alatt az INdiVINO-ban Vincenzo, az olasz pizzamester mutatja be, milyen egy valódi olasz pizza.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük