Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Domokosi hegyek alatt

Domokosi hegyek alatt Kultúra

Először arra gondoltam, hogy valamivel érdekesebb címet keresek ennek az írásnak. Gál Jenőék győzelme – ezt ismételgettem magamban, de aztán megmaradt a jelenlegi, amelyhez akár jelképes értelmet is kapcsolhat az olvasó.

Hirdetés
Hirdetés

Aki hallott Csíkszentdomokosról, vagy esetleg járt is ott, három igen fontos, felejthetetlen dolgot megjegyez magának. Ha időrendben emlegetjük ezt a három eseményt, az első, amely megrengette hajdanán egész Erdélyt, de akár Európát is mondhatunk, az a bíboros fejedelem, Báthory András meggyilkolása a falu határában, 1599-ben. A második jóval közelebbi hozzánk, emberileg is jobban megérint, és hatása jóval túlmutat nemcsak a település, de az egész Székelyföld határán, de még Erdélyen túl is: 1896-ban itt született Erdély legnagyobb római katolikus püspöke, Márton Áron, akinek szentté avatása minden bizonnyal hamar bekövetkezik.

A harmadik dolog, ami szerintem ugyancsak kiemelendő, hogy dr. Balázs Lajos egyetemi tanárnak köszönhetően ez az a falu, amelynek életéről, közerkölcséről, szellemi térképéről, szokásairól, népi hagyományairól a legtöbb könyv született. Mind a hat tartalmában, nagyságrendjében egyaránt a legrangosabb tudományos művek közé tartozik, számos elismerést, kitüntetést hozva az írónak; legutóbb az Apáczai-díj újabb fokozatát hódította el.

Hirdetés
Hirdetés

Éltetői a művelődési életnek

Persze, akadnak még nevek, amelyeknek viselői ugyancsak messzi földre elvitték Domokos hírét. A nagy püspökkel kortárs Kurkó Gyárfás a Trianon utáni időszak, a második világháborút követő nemzetiségi küzdelmek élenjárója, és szép pályát futott be napjainkban a Liszt-díjas Baróti István orgonaművész is. Persze, mellettük sorakoznak sokan mások, akik idehaza vagy külföldön tudásukkal, szakmájukkal arattak sikereket. Venczel Anna, aki domokosi Kurkó-lány volt, férjével, Venczel Károllyal együtt a sepsiszentgyörgyi, háromszéki művelődési élet éltetője, mozgatója, résztvevője volt. Szekernyés Jánosné Kurkó Irén Temesváron, a magyar nyelvterület végvárán vívta férjével együtt a sokszor kilátástalan harcot a bánsági magyar kultúráért.

Amikor először jártam Domokoson, megjegyeztem, hogy a világon talán nincs is hosszabb falu ennél. Kell is ez a nagyságrend, mert a mintegy 6800 lakossal a legnépesebb községek egyike. Tulajdonképpen szorosabb kapcsolatba ezzel a hatalmas településsel úgy huszonöt esztendővel ezelőtt kerültem, az akkor általam alapított kiadó tulajdonosaként levélben kopogtattam a domokosi iskola igazgatói irodája ajtaján, ahol a fő helyen éppen a fiatalabb Gál Jenő ült, aki édesapjától örökölte az igazgatói széket.

Szerencsém volt. Akkor még nem tudtam sokat Gál Jenőről, de aztán sok mindent hallottam a családjukról, s főleg azt, hogy nélkülük szinte semmi nem történik Domokoson. Pedig bajuk, gondjuk éppen elég lehetett magával az iskolával is, ahová akkortájt közel ezerhatszáz tanuló járt, s hogy mindenkinek hely jusson, bizony sok fejtöréssel járó lépéseket, átszervezéseket, építkezéseket kellett lebonyolítani.

Nos, kiadónk termékeit is felkarolta, más helységekhez viszonyítva sokkal jobban értékelték az általunk kigondolt, szerkesztett és kiadott munkafüzeteket, vakációs füzeteket, nyelvtani, irodalmi és matematikai összeállításokat. (Zárójelben jegyzem meg: jelenleg nincs itt a mi kiadványainkra igény, igaz, a tanulói létszám is hétszáz alá zuhant.)

 

Hirdetés
Hirdetés

Emléktöredékek útikönyve

Pár nappal ezelőtt érdekes rendezvényre szólítottak: könyvbemutatóra. Nem a falu írójának számító Balázs Lajoséra, hanem egy volt szentdomokosi tanár, Török Árpád legújabb könyvének közszemlére bocsátására. Én a könyv lektoraként, korrektoraként lehettem jelen, s olyan élménnyel töltődtem, amely azt mutatja, hogy a könyv azért még mindig a legjobb barátunk.

Az Apáczai-díjas Emléktöredékek útikönyve egy pedagóguscsalád hányatott életét, az anyagi nyomorral szembenéző, de időnként – másokhoz viszonyítva – kitartóbb helytállását taglalja. A középpontban a tanítóapa, Török Sándor bácsi, valamikori nagyenyedi diák, aki soha nem feledte, mit köszönhet az ősi iskolának, de azt sem feledte, mivel tartozik erdélyi magyar népének. Voltak időszakok, hogy a család gondjai háttérbe szorultak a közösségi ügyek mellett, s a vándorlás évei alatt kijutott a hidegből, melegből egyaránt. Végül, jókora viszontagságos út után kanyarodtak vissza a szülőföldre, Csernátonba, onnan Sepsiszentgyörgyre, s igen sikeresnek bizonyult a kalotaszegi édesanya elszékelyesítése is.

A könyvben természetesen a pedagógusi hivatást felvállaló és nyugdíjazásáig gyakorló szerző magáról is sok mindent elmond, elárul, és különös szeretettel szól arról a másfél esztendőről, amennyit harmincegy évvel ezelőtti kezdő földrajz és biológia szakos tanárként itt töltött, február elsejétől a másik esztendő szeptember 15-ig, s olyan sikeres volt ez a néhány hónap, hogy az újabb tanévet már Balánbányán kezdte, az ottani általános iskola igazgatójának felkenve.

Hirdetés
Hirdetés

Gál Jenőék győzelme

 Nos, Gál Jenőék győzelme azért jutott eszembe, mert ennek a könyvnek a bemutatójára másfélszázan gyűltek össze, színültig megtöltve a községháza (még így szerepel az épület homlokzatán, de a hivatásos feljelentő Dan Tanasă már erre is rávetette magát) ülésterme, amely egészen addig, amíg el nem készült az impozáns, négyszáz férőhelyes új művelődési központ, a kultúrotthon szerepét töltötte be. Maga a rendezvény számomra sok mindenért emlékezetes marad, annak dacára, hogy ez ideig számos könyvbemutatón vettem részt hallgatóként, moderátorként, kiadóként, de ennyire családias, megható találkozón még nemigen. Gál Jenő csak mosolygott, ő tudja, mennyi időt töltött a szervezéssel, hogyan sikerült a rendkívül tetszetős meghívót úgy megszerkeszteni és eljuttatni a címzettekhez, hogy azok el is jöjjenek. És eljöttek!

Volt, aki Bukarestből érkezett, valaki Magyarországról, igaz, ők nem a könyvért, hanem volt tanárukat, osztályfőnöküket akarták köszönteni. Hát amolyan kései osztályfőnöki órai hangulat is kikerekedett, főleg, amikor a hajdani tanulók kezdték elősorolni a tanár úrral kapcsolatos élményeiket. Kiderült, sok mindenbe beavatta őket a hegymászástól kezdve a barlangászatig, a diakészítéstől a fényképészet rejtelmeiig, a tánccsoportnak az országos kultúrversenyen szerzett rangos díjától a faaprítás titkaiig, az iskolai kismúzeum felállításától a közös kirándulások humoros eseményeiig.

Persze, sok mindenről kellene még írnom, arról is, hogy a találkozót megnyitó Gál Jenő Egyed Emese Hadd, ne döntsek én című megható versével a ütötte le a hangot, és Kedves Borbála VIII. osztályos diáklány csengő énekével folytatódott. Az én mondandóm csak elindítója volt azoknak az elismerő mondatoknak, amelyek volt tanítványok, kollégák (balánbányaiak is megjelentek!) szájából elhangzottak. Veres Aranka iskolaigazgató és Kalamár Mária aligazgató a tanárelőd máig tartó népszerűségét emelték ki, Bíró Ferenc, aki Török Árpád szólótáncosa, majd a Hargita együttes tagja volt, most testvére nevében is tánccal fejezte ki elismerését sok-sok esztendővel ezelőtti mestere iránt. És szóltak mérnökök, háziasszonyok, fiatalabbak és korosabbak…

Kívánhat-e ennél többet egy pedagógus? Kívánhat-e ennél többet egy könyvszerző? Én még azért egy nevet megjegyeztem: a 91 éves Kristály Lajos bácsi szikár, egyenes tartású, tekintélyt parancsoló alakját nehéz elfelejteni. A valamikori kántortanító szálegyenes testtartása, ünnepi öltözete számomra – de talán mások számára is – üzenetértékkel bírt: a pedagógus akkor is őrizze meg méltóságát, ha történetesen nem ő áll a középpontban. Beleegyezését kérték arra is a volt karnagytól, hogy az asszonyok kórusa – elárulom, az én sugallatomra – egy gyönyörű népdallal ajándékozza meg a jelenlévőket.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.