Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Diáknapok újratöltve

Diáknapok újratöltve Kultúra

A tanév első hétvégéjén, szeptember 14–17. között felbolydul Kézdivásárhely. A Vigadó Művelődési Ház és a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) ugyanis a Kézdivásárhelyi Diáknapok alkalmával újra teret ad a kulturált szórakozásnak és a közösségformálásnak, még mielőtt a céhes városi diákság belevetné magát a tanulásba. A szervezők nevében tegnap Lung László Zsolt és Szöllősi Tamás ismertette az idei rendezvény fontosabb tudnivalóit.

A kézdivásárhelyi ifjúság számára kiemelkedő esemény a diáknapok. A viszonylag fiatal esemény a hatodik kiadása előtt áll, az első hármat a Vigadó Művelődési Ház szervezte, azt követően pedig a KVISZ-szel partnerségben bonyolították le a fiatalságot megmozgató rendezvényt.

Lung László Zsolt intézményvezető hangsúlyozta, a Vigadó Művelődési Ház kiemelt fontosságúnak tartja az ifjúsággal való jó kapcsolat kialakítását, ami nemcsak a diáknapokban való részvételben mutatkozik meg, hanem a különböző foglalkozások és tanfolyamok által, amelyeknek hagyományosan teret biztosít az intézmény, néptánc, balett és modern tánc, illetve színjátszás terén. Emlékeztetett, jövő héten már elkezdődnek a tevékenységek, a gyerekek és fiatalok hétfőtől péntekig szakemberek irányításával mélyülhetnek el a választott táncnemben vagy a színjátszás világában, a helyek száma korlátozott. Az I–VII. osztályosok balett és néptánc (Kocsis Hunor és Kocsis Lilla oktatók vezetésével), illetve modern tánc (Pap Ágnes vezetésével) közül választhatnak, a VIII–XI. osztályosok számára a néptáncoktatást Horváth Tas és Lukács Réka vállalta. A Macskakő színjátszó csoport a továbbiakban Kolcsár József és Daczó Zádor irányításával működik.
– A diáknapok szervezésében mindig arra törekedtünk, hogy a mérleg nyelve a kreativitást, csapatszellemet és szervezettséget igénylő vetélkedők felé billenjen, de természetesen a szórakozás, a buli is belefér. Olyan fiatalokat várunk, akik szeretnek és tudnak csapatban dolgozni, és olyan kreatív dolgokban szeretnék próbára tenni magukat, amelyekre máshol nincs alkalom – fogalmazott Lung László Zsolt.

Szöllősi Tamás, a KVISZ vezetője elmondta, fontosnak tartják, hogy a rendezvény ne zavarja az oktatás menetét, ezért esett a választás – tavalyhoz hasonlóan – az őszi időpontra.
A program kialakulóban van, a szervezők megtartják a tavalyi struktúrát, azaz ügyességi, sport, kulturális és szórakoztató programpontokat ütemeznek be, de lesznek újítások, és meglepetéseket is ígértek, illetve elárulták: az 590 éves város tematikája köré épülnek az idei feladatok. Szombaton két lemezlovas gondoskodik a buliról, majd a zárónapon a székelyudvarhelyi Palma Hills és a gyergyószentmiklósi No Sugar koncertezik.

Szeptember 10-én éjfélig lehet benevezni 10–12 fős, fiúkat és lányokat egyaránt magában foglaló csapatokkal. Legfőképp Kézdivásárhelyen tanuló diákokat várnak, de azok a kézdiek is beleférnek a csapatokba, akik más városban járnak iskolába, sőt azok is csatlakozhatnak, akik idén érettségiztek, viszont még nem kezdték meg egyetemi tanulmányaikat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük