Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Detti újabb díja

Detti újabb díja Kultúra

Mike Bernadett, a mesemondásban és hagyományőrzésben egyaránt jeleskedő kézdivásárhelyi diáklány újabb garast tett le az asztalra. Ezúttal esszével nyert első díjat.

A Magyar Országgyűlés március 16-át jelölte ki a magyar zászló és címer emléknapjául. Ehhez kapcsolódóan a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, partnerségben az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával rajz- és esszépályázatot hirdetett a Kárpát-medencében, illetve a világban szerteszét szórtan elő, magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára.

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, valamint saját hősábrázolását a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjeleníthette, illetve az esszé műfajában 4000-10000 leütésben fogalmazhatta meg azt, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva. A pályázaton Mike Bernadett első helyezést ért el Igaz mese déd­anyámról szóló esszéjével. A Református Kollégium 12. osztályos diákja szombaton veszi át a díját Székesfehérváron.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük