Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csapatjáték szerelemmel

Csapatjáték szerelemmel Kultúra

Vasárnap véget ért Erdővidéken is a házasság hete alkalmából szervezett rendezvénysorozat, melynek keretében az érdeklődök számos, a házassággal, annak esetleges gondjaival kapcsolatos előadást hallgathattak meg, volt továbbá filmvetítés, rajz-és fotókiállítás, gyertyafényes vacsora, romantikus fürdőzés, ugyanakkor a hét ünnepi istentisztelettel kezdődött és azzal is fejeződött be.

 A szervezők – a baróti baptista egyházközség, a baróti római katolikus egyházközség, a baróti református egyházközség, a baróti unitárius nőszövetség, továbbá a bibarcfalvi és a köpeci református egyházközség, valamint a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókszervezete –Erdővidék tizenhárom települését fogták be a rendezvénybe, és ezáltal sikeresen bekapcsolódtak abba az immár nemzetközi szinten is jelentős eseménysorozatba, mely a házasság, a család fontosságára kívánja irányítani egyre szélesebb körben a figyelmet.

A rendezvény az elmúlt vasárnap, február 9-én kezdődött Baróton, a református templomban, ahol ünnepi istentisztelet keretében köszöntötték a templomban tavaly megkeresztelt gyermekeket, illetve szüleiket is.

A házasságot sokféleképpen meglehet élni

Tordai Árpád lelkipásztor prédikációjában a házasság fontosságát emelte ki, melyet, mint mondta, sokféleképpen meg lehet ugyan élni, de igazán és mélyen csak mint Isten ajándékát érdemes. A lelkész ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy egy házasság csak a gyermekáldás révén teljesedhet ki, ám figyelmeztetett: „a gyermeket nem lehet bálványozni, semmilyen szabadosság nem vezethet oda, hogy a gyermek a család despotájává váljon”. Az istentisztelet végén szüleikkel együtt köszöntötték a református egyháznál tavaly megkeresztelt gyermekeket, akik szám szerint húszan voltak. Az ünnepi hangulathoz a Zathureczky Gyula énekkar is hozzájárult, a templomozás szeretetvendégséggel zárult.

Ugyancsak a múlt vasárnap a házaspárok számára biliárdversenyt is szerveztek Baróton. A versenyre hat pár jelentkezett, az első helyet Gálicza Katalin és Domokos szerezték meg, második lett Tóth Beáta és Szabolcs, Fazakas Tünde és Zsolt pedig harmadikként fejezték be a BVSC biliárdszakosztálya által rendezett egész napos versenyt.

A hét folyamán több előadásra is sorra került.

Hirdetés
Hirdetés

Beszélgessünk, de hogyan?

Hétfőn a baróti református templom alatti teremben Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor, illetve felesége, Ruszka Margó magyar és vallás szakos tanár tartottak előadást a házasság témakörében, melynek a Beszélgessünk, de hogyan? címet adták. Az előadók a házastársak egymással való kommunikációjának fontosságát elemezték, azt egyenesen a házastársi kapcsolat éltető elemének nevezve.

Kifejtették, hogy házastársi kommunikációnkban a testbeszédnek van a legnagyobb súlya, aztán az számít igazán, ahogy elmondjuk mondanivalónkat, amit mondunk, az alig 7%-ot nyom a latban.

– Tanulni kell a kommunikációt – hangsúlyozták, kitérve a kommunikációs stílusokra, és arra is, hogy miként kellene meghallgassuk egymás mondanivalóját.

Mint elmondták, a házastársak is sokszor azon vitatkoznak, hogy kinek van igaza, egyik fél a maga igazát váltig hajtogatja, holott, ha a másik fél átlátná mondandójának hátterét, lehet mindketten rájönnének, valójában nem is az a fontos, hogy kinek van igaza, és akkor ritkábban történne meg az, hogy egy-egy vita veszekedéssé fajuljon. Ám a házasságban egyik félnek hallgatni is kell – mondták, ami furcsamód több energiát emészt fel, mint a beszéd, és gyakrabban fel kellene tenniük a házasságban élőknek a következő kérdést is: valóban azt hallom, amit a társam mondani akar? Ha empátiával hallgatjuk társunkat, akkor könnyebben megérthetjük, átérezhetjük gondjait, bár – hozzáfűzték, hogy a 21. század embere nem tud hallgatni, ő folyamatosan csak a maga gondjait mondja, pedig, ha nem azonosulunk a másik helyzetével, akkor szeretetről sem igazán beszélhetünk a házasságban, hiszen az empátia annak igen fontos tartozéka.

Hétfőn Bibarcfalván filmet is vetítettek, Nagyajtán pedig Andorkó Rozália nyugalmazott tanárnő tartott előadást.

Kapcsolatban egy életen át

Kedden rajz- és fotókiállítással folytatódott a rendezvény, előbbit a művelődési háznál, utóbbit a vállalkozó központ épületében rendezték. A szokásos Tortoma Önképzőkör is a házasság hetének jegyében zajlott, a meghívott előadók Antal Ildikó és Antal Attila csíkszeredai pszichológus, családterapeuta házaspár voltak, akik ugyancsak a házasság „éltető elemeit” boncolgatták, rámutatva, hogy mi emberek kapcsolati lények vagyunk tulajdonképpen már fogantatásunk pillanatától kedve. Előbb az édesanyánkkal, majd aztán az édesapánkkal való kapcsolat minősége is kihat későbbi egész életünkre – mondták.

Hirdetés
Hirdetés

Kitértek aztán a házastársi szeretet három összetevőjének – az intimitásnak, a szenvedélynek és az elkötelezésnek – az elemzésére is. Egyik, vagy másik nélkül nem szeretet a szeretet – részletezték, aláhúzva, hogy a házasságról is, mint minden másról, megszületésének pillanatától gondoskodni kell.

Az előadáson elhangzott, hogy problémamentes házasság nem létezik, ám a problémák legtöbbször a szőnyeg alatt végzik, hiszen oda szereti mindenki beseperni őket, anélkül, hogy beszélnének róla. Ami persze a lehető legrosszabb megoldás, a kiégett kapcsolatok legfőbb forrása. Végül azonban ennek elkerülésére adtak egy tippet az előadók: azt mondták a házaspároknak, töltsenek együtt minél több minőségi időt, ami nem csak fizikai együttlétet jelent, hanem azt is, hogy valójában legyünk jelen egymás számára gondolatban, érzelmileg is, értő meghallgatással.

Ugyanaznap Apácán Hompot Ferenc és Magdolna tartottak előadást, Bibarcfalván pedig házaspároknak szerveztek játékokat mentálhigiénés szakemberek közreműködésével. Erdőfülében, Miklósváron és Szárazajtán is voltak események: az érdeklődök aromaterápiás tanácsadáson, rajzkiállításon, illetve a lélekápolásról szóló előadáson vehettek részt.

Csapatszellem a házasságban

Szerdán Baróton többgyermekes családokat hívtak meg kerekasztal-beszélgetésre. Kondor Ágota sepsiszentgyörgyi mentálhigiénés szakember kérdéseire felelve a meghívottak arra keresték a választ, hogy lehet-e egy házasságot csapatszellemben „megélni”, és, ha igen, ebben a családi csapatban milyen szerepük van a gyermekeknek, illetve, az őket nevelő férjnek, feleségnek. A meghívott négy házaspárnak – Fancsal Zsoltnak és Évának, Sütő Istvánnak és Emőkének, Kuti Attilának és Szilviának, valamint Juhász Efraimnak és Grétának, összesen 17 gyermek szüleinek (három párnak négy, egynek, a Kuti családnak öt gyermeke van) szinte egybehangzó véleményük volt az, hogy fontosak a gyermekek a családban, de jelenlétük nem mehet a szülők közötti kapcsolat rovására, szakítani kell olykor időt a szerelemre, a „gyermekmentes”, meghitt apa–anya együttlétre is.

Csütörtökön a baróti római katolikus egyháznál tartottak szentmisét házaspároknak, Vargyason Palkó Zalán Koppány felsőrákosi unitárius lelkész előadását hallgathatták meg. Pénteken is több helyütt voltak rendezvények: Baróton ezúttal meghitt hangulatú vacsorán vehettek részt a házaspárok, amelyen a hangulatot a Bujka énekegyüttes is emelte, Bodosban, Felsőrákoson és Köpecen pedig előadásokkal folytatódott a rendezvény. A házaspárokat Köpecen is gyertyafényes vacsorára várták.

Szombaton Baróton ismét előadásra és filmvetítésre hívták az érdeklődőket, Nagybaconban pedig Dimény János és Dimény Olga pedagógusok irányítása mellett sportvetélkedők zajlottak.

Vasárnap, ugyancsak ünnepi istentisztelet keretében Bibarcfalván hat házaspárt köszöntöttek, akik 50, 25, illetve 10 évvel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget. Molnár Lőrinc és Benedek Lenke 50., Baló Tibor és Szabó Mónika Éva, továbbá Ferencz István és Tordai Edit, Trandafir Szabolcs és Szabó Katalin 25., valamint Veress Árpád és Bálint Annamária, illetve Tóth Szabolcs és Mihály Beáta 10. házassági évfordulójukat ünnepelve álltak a gyülekezet elé, ahol egy-egy rövid verssel, ajándékokkal és emléklappal lepték meg őket.

Az erdővidéki házasság hete rendezvénysorozat vasárnap este Olaszteleken, a Daniel-kastélyban romantikus fürdőzéssel zárult.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük