Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bibliahét Baróton

Bibliahét Baróton Kultúra

A baróti református templomban vasárnap, július 14-én ünneplik a Hazatérés napját, vagyis a templom felszentelésének évfordulóját.

Mint ismeretes, a baróti új református templomot 2006. július 2-án szentelték fel, rá egy évre pedig a presbitérium határozatot hozott, mely alapján az évfordulót a baróti református egyházközség és a gyülekezet napjává nyilvánította.

Ezt megelőzően, a hét folyamán, keddtől egészen péntekig a gyermekek számára vakációs bibliahetet tartanak a templomban Gyere utánam! címmel. A szervezők szerint a gyermekeket játékok, imák, történetek, kézműves-foglalkozások, tánc és jókedv várja, naponta 10 és 13 óra között.

Hirdetés
Hirdetés

Mint hangsúlyozták, a fő üzenete a hétnek arra épül, hogy a gyermekek nemcsak jó példaképeket kell látniuk, hanem tudatosítani is szeretnék bennük azt, hogy ők maguk is lehetnek példaképek mások számára, mint ahogy azt a bibliai ige is hangsúlyozza: „Légy példa a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban”.Az alkalmakra szeretettel várják a vakációzó gyermekeket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük