Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bibarcfalvi főhajtás

Bibarcfalvi főhajtás Kultúra

Az utóbbi években kialakult hagyomány szerint Bibarcfalván is megemlékezett az 1848–49-es forradalom és szabadság eseményeiről és hőseiről a Vitézi Rend háromszéki törzsének állománya.

Az erdővidéki településen a vasárnapi istentisztelettel kezdődött az ünnepélyes főhajtás, amelyen Fancsali Zsolt református tiszteletes, a szabadságért 171 évvel ezelőtt folytatott küzdelmünket is felidézte igehirdetésében. „Az a jó katona, aki egyben Isten katonája is” – adott hangot meggyőződésének a lelkipásztor.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyházi szertartás végeztével vitéz Kelemen Tibor törzskapitány szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozván, hogy amint annak idején a hazaszeretet vitte utcára a pesti ifjúságot, úgy ma is ez biztosítja a megmaradásunkhoz szükséges felhajtóerőt. „A múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni” – figyelmeztetett vitéz Bedő Zoltán ez alkalomból mondott beszédében.

Ezt követően a törzskapitány kitüntetéseket nyújtott át, majd a lelkész által vezetett helyi férfidalárda előadása és szavalatok hangzottak el. Végezetül az emlékezők kivonultak a templom elé, és megkoszorúzták a bibarcfalvi hősök emlékművét, majd elénekelték himnuszainkat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások