Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Beszélgetés Istennel

Beszélgetés Istennel Kultúra

A Vigadó Művelődési Ház alkotói december 21-én 17:45-kor a Gábor Áron téren, az utolsó adventi, úgynevezett angyali gyertya meggyújtásának ünnepén Elhiszem című zenés-verses invokációjukkal igyekeznek szebbé tenni a várakozás időszakát, amelynek üzenetét így fogalmazták meg: Jó csendben várni az Úr szabadítását.

Hirdetés
Hirdetés

Az advent kifejezés a latin adventus Domini (az Úr eljövetele, megérkezése) kifejezésből származik, az ünnep a keresztény egyház egyik legszebb időszaka, várjuk Jézus születését és felkészülünk a karácsonyra. Idén december 1-re esett advent első napja, az időszak december 25-én zárul.

A Vigadó Művelődési Ház alkotói is ebbe a várakozásban, találkozásban szeretnének részt venni. „Várom, hogy találkozzunk, és már a várakozásban fényesedik a lelkem” – írja az adventi invokációjuk programfüzetében. Lung László Zsolttól, a műsor rendezőjétől megtudtuk: a céljuk nem az, hogy csodálatos látványvilágú műsorral rukkoljanak elő, hanem belső csendet szeretnének teremteni, amelyben helyet kap az önvizsgálat, a vallomásaik és a kérdéseik önmaguk és a világ felé. Mert erről szól az advent. A nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és a várakozás időszaka. A legtöbb ember számára ez a rohanás, az ajándékok beszerzésének, a takarítás, a kalácssütés és a készülődésnek ideje, de nem szabad megfeledkeznünk az advent valódi, fő küldetéséről. Az alkotók erre igyekeznek felhívni imádságukkal a figyelmünket.

Ruszka Sándor református lelkész, az egyik alkotó így fogalmaz a műsorral kapcsolatosan: „Átfogja a várakozás reménységét és a létezés örömét, természetesen a maga vívódásaival együtt. Sajátos műfaj, különböző emberek és mégis valami megfoghatatlan erő van benne. Úgy gondolom, hogy aki ráhangolódik, a lelke megfényesedik. Így lelki tisztulást nyújt karácsony kapujában.”

Nánia Hanna a lelkészt kiegészítette azzal, hogy ez a produkció ima magunkért, másokért, a szeretteinkért, s talán azokért is, akiket nem tudunk eléggé szeretni. „Csakis akkor lesz tiszta és valódi, ha mi, ilyen színesen, különböző valónkkal vagyunk benne. Mi és a nézők tesszük olyanná, amilyennek meg kell, hogy szülessen. Akkor érünk célba, ha önmagunk legbensőbb rejtekeiről tudunk megszólalni, s csakis ekkor jön létre, ami formálja az egész invokációt” – vélekedett.

„Ez a verses-zenés összeállítás nem csak az egyre jobban erősödő várakozásról szól, hanem kicsit olyan, mint egy őszinte beszélgetés Istennel. Egy löket, amely átbillenti a jelenlévőket az ünnep igazi, kevésbé észrevett oldalára. Egy lélegzetvétel, negyvenöt percnyi megnyugvás. Vagy mint egy általunk elmondott ima, ami mindenkinek azt adja, amit belelát és érez” – tudtuk meg Nánia Hildától, aki reméli, hogy aki időt szakít az előadásukra, legalább annyi átgondolnivalóval tér haza, mint a szereplők.

Az invokáció szereplői: Kiss László, Nagy Babos Rebeka, Kalányos Roland, Ruszka Sándor, Fórizs Barbara, Opra Anita, Musnoi Kriszta, Nánia Hanna és Nánia Hilda.

Rendezte: Lung László Zsolt

Zenei rendező: Nagy Szabolcs, Lung László Zsolt

Tamás Réka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük