Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bardoc Községi Napok

Bardoc Községi Napok Kultúra

Idén már 10. alkalommal szervezik meg a Bardoc Községi Napokat, vagy ahogy Erdővidéken a helyszín miatt emlegetni szokták, a Kuvaszó Napokat, a rendezvénynek ugyanis ezúttal is az Erdőfülétől északra, a Kormos-patak völgyében található Kuvaszó turisztikai övezet ad otthont.

Mint azt Tókos Jenő szervezőtől megtudtuk, a községi napokat május első hétvégéjén, azaz 5-én és 6-án tervezik megtartani, azokon, a helyi fellépők mellett számos magyarországi előadó is szórakoztatja majd a közönséget. Jelen lesz a testvérközségből, Csolyóspálosról a Tamburás Együttes, aztán Magyar Rózsa (népdalok, operettslágerek) és Postás Józsi (mulatós) is énekelnek a közönségnek, a szombat esti utcabálon pedig a Betli Duó zenekar biztosítja a jó hangulatot. A községi napok főmeghívottja a pop-rock zenét játszó, ugyancsak magyarországi Hooligans együttes, ők vasárnap este, a zárókoncerten lépnek fel.
Rajtuk kívül már hagyományosan a baróti művelődési ház táncegyüttesének, a helybéli néptánccsoportoknak is tapsolhat a közönség, a megnyitón ott lesz a baróti Csala Kürtje fúvószenekar is. A községnapokat tűzijáték zárja majd. A részletes programmal még visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások