Ballag már a vén diák…

Vajon tényleg vén a diák, aki ballag? Akit éppen most kicsengetnek? Felemelő pillanatokat él át az, aki utolsó lépteit lépi abban az iskolában, ahol négy vagy még több esztendőt töltött, ahol úgymond teletömték fejét mindenféle tudománnyal, s ezután már csak rajta múlik, hogy a fejébe tölcsérrel avagy tölcsér nélkül töltött ismeretekből kiválogassa a számára legmegfelelőbbeket.

Milyen érdekes is az élet! Ma még iskolás a fiatal, de mihelyt elhangzik az utolsó csengőszó, már teljesen más világba csöppen bele, ahogy mondani szokták, fejest ugrik a nagybetűs Életbe. Ott aztán eldől, mivel is maradt annyi iskolás év után, mit halmozott fel, és mivel tud boldogulni. Egyelőre azonban maradjunk ennél a boldog óránál, amit ballagásnak, kicsengetésnek nevezünk. A kicsengetés még ismerősen cseng, de a ballagás… Hová ballag?

A szó köznapi értelmét legtöbben ismerik. A ballagás kifejezés viszont latin eredetű, a valentas, azaz búcsúzó szóból eredeztetik. Örvendezzünk, míg fiatalok vagyunk! Így kezdődik magyarul a ma már legelterjedtebb ballagási ének, hajdanán az egyetemtől búcsúzók fújták a Gaudeamus igitur-t, de aztán továbbvitték mások is, s ne vegyék rossz viccnek, ha leírom, hallottam én már napköziseket is a Gaudeamus-szal kerülni az óvodát. Igen, ők aztán tényleg igazi hagyományőrzők voltak, mert valamikor a ballagó diákok körbeballagták az iskola épületét, a folyosókat, bekérezkedtek alsóbb osztályokba, tehát ballagtak, búcsúzkodtak vállukon tarisznyával, benne pogácsa, só, aprópénz, s egyik-másik helyen még a tanoda fényképe is.

Magyarföldön először Selmecbányán ballagtak az 1870-es években, a helyi erdészeti és bányászati akadémia hallgatói a Ballag már a vén diák énekkel vonultak, a XX. században aztán általánossá vált a szokás, több ballagási ének is elhangzott, az 1920-as évektől az Elmegyek, elmegyek… kezdetű népdal is. Persze, legtöbbször a latin nyelvű Gaudeamus, amely az 1700-as évektől vált népszerűvé, de jóval korábbi, mert egy 1287-beli latin nyelvű kézirat őrizte meg. Nyilván, az idők során számos nyelvre lefordították, magyarra is.

Meg kell említenem, hogy a szocialista rendszer idején már az 1950-es évek végétől nem szabadott énekelni sem a Gaudeamus-t, sem a magyar ballagási énekeket: más szerzeményeket írtak elő, azokkal kellett vonulni, de azért a magára és osztályára valamit is adó osztályfőnökök megtanították diákjaiknak ezeket a dalokat, bár nyilvánosan előadni nem szabadott.

Az egy estére engedélyezett tanári megéneklések is a ballagás előtti este szépek voltak, ma már talán túl sok napot töltenek ezzel a diákok. Bármilyen is volt, és akármilyen is ma a kicsengetés, szimbolikus értéke nem kopott meg az évszázadok során. Örvendezzenek hát a ballagó fiatalok, s velük együtt mi is, mindannyian!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.