Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az igazság hirdetője

Az igazság hirdetője Kultúra

Mintegy kéttucatnyi versének a felidézésével és az életrajzából merítő film (Vitézy László, A fekete bojtár) bizonyos részleteinek vetítésével tisztelegtek Sinka István (1897–1969) posztumusz Magyar örökség és Kossuth-díjas költő emléke és életműve előtt csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Parnasszus Irodalmi Önképzőkör tagjai.

Gondjainkra, bajainkra vagy kétségbeesésünkre egy verseskötet kézbevétele és olvasgatása a legjobb gyógyszer – jelentette ki László Károly színművész az eseményt megálmodó Józsa Attilát és a köréje csoportosulókat méltató beszédében. Igazára pedig a Bod Péter Megyei Könyvtár falai között otthonra lelt előadás közönségének minden egyes tagja rádöbbenhetett. A verseket felolvasó Bajka László, Józsa Attila, Mészáros Mária, Para Olga és Pálfi Ernő ugyanis megrázóan hiteles módon közvetítették a tragikus sorsú alkotó költeményekbe öntött érzelmeit és gondolatait.
Amint azt Para Olga nyugalmazott tanárnőtől megtudhattuk, Sinka István a bihari pusztán tengődő juhászból verekedte be magát az irodalom berkeibe. Az igazság makacs hirdetőjeként azonban, már berendezkedésének első pillanatától szembekerült a magát népi demokráciának hirdető kommunista diktatúrával, ezért csak a rendszerváltás után részesült némi elismerésben

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük