Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az élmény mibenléte

Az élmény mibenléte Kultúra

Színház az egész világ címmel tartott érdekes előadást a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi adjunktusa, dr. Prohászka-Rád Boróka kedd este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Ennek során többek között a színházi élmény mibenlétére kereste a választ.

Bevezetőjében az előadó végigvezetett a drámairodalom, illetve színháztörténet fontosabb állomásain, rámutatva, hogy Kr. e. 1500-ban ez a művészeti ág Kínában már virágzásnak indult, de több ezer éves múltra tekint vissza Japánban és Indiában is. Európában jóval később, Kr. e. 600-ban szökkent szárba az ógörögöknél, majd a római kultúrának is szerves részévé vált. Ekkor az előadások tömegmozgató erővel bírtak, amit például az athéni 14 ezer férőhelyes Dionüszosz-színház mérete is jól érzékeltet.

A jelen színházáról szólva hangsúlyozta, a nézőben már nem akarja a valóság látszatát vagy illúzióját kelteni. A színházi élmény különlegességét pedig egyrészt magában a térben vélte felfedezni, hiszen nem otthon, hanem egy erre kijelölt helyen részesülünk benne. Másrészt ez a közösségi voltában is rejlik, ugyanis a nézőtéren többedmagunkkal ülünk, az ott uralgó sötétség viszont lehetőséget biztosít az egyéni átélésre is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük