Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az Apáczai-díj fénye

Az Apáczai-díj fénye Kultúra

Immár nem csupán pedagóguskörökben, de szélesebb térben is rangja és megbecsültsége van az Apáczai-díjnak. Már maga a név is sokatmondó, hisz az apácai születésű Csere János az erdélyi magyar pedagógia, neveléstan koronázatlan királya, s ha túlzásnak is tűnhet ez a pódiumra-emelés, nyugodtan hirdetjük, hogy nálunk felé nagyobb horderejű pedagógus, nevelésügyi szakértő kevés született és ügyködött.

Hirdetés
Hirdetés

Az anyanyelvű és anyanyelvi oktatás legfőbb hirdetői és ösztönzői közé emelkedett, s neki is köszönhetően a XVII. század derekán Gyulafehérváron és Kolozsváron a korhoz igazodó akadémiai szintű oktatást honosítottak  meg, amelynek kovásza Apáczai volt. Nem fért tehát kétség ahhoz, amikor 2004-ben felmerült az RMPSZ országos elnöksége mellett létesítendő Tudományos Tanács alakuló ülésén a díj elnevezésének kérdése, hogy ezzel a kitüntető címmel ismerjük el azoknak az aktív, illetve nyugdíjba vonult pedagógusoknak a  tudományos munkásságát, akik éveken, évtizedeken át felhalmozott ismereteiket tudományos köntösbe öltöztetik, könyvben vagy ismert folyóiratokban közzéteszik.

A díjkiosztásra kétévente kerül sor, s mindig vele párhuzamosan díjazzák azokat a középiskolásokat is, akiket megyéjükből az úgynevezett Mákvirág-díjra jelölnek. Mondtam is, amikor nyújtottuk át a díjakat, hogy a korosak mellett ott ülnek a jövő tudományos kutatói, talán a valamikori Apáczai-díj várományosai.

Az idén tehát tizedik alkalommal került sor erre az ünnepségre Szovátán, a Teleki Oktatási Központban, s öröm volt elmondani, hogy most is közel negyven pályamunkát kellett értékelnie a tanácsnak, s meghoznia a döntést. Ez egyik alkalommal sem volt könnyű. Igaz, voltak gazdagabb esztendők is, előfordult, hogy a kijelölt három szakosztályhoz beérkezett dolgozatok, könyvek szinte köteleztek arra, hogy háromnál több díjat osszunk ki a megállapodás ellenére. Bizonyára nem érdektelen elárulnom, hogy a tíz alkalommal összesen 348 könyvet, elismert szakfolyóiratban közzétett munkát kellett elbírálnunk, ebből 32 érdemelte ki az Apáczai-díjat. Megyénk a jelentkezők és díjazottak terén is „jól áll”, bizonyság erre az eddig elnyert nyolc Apáczai-díj (Antalka Ágota, Borcsa János, Brassai László, Erdély Judit, József Álmos, Péter Sándor, Tibád Sándor, Török Árpád). A díj ezüst fokozatát is elnyerte József Álmos és Török Árpád, az idén pedig Antalka Ágota, az arany fokozatot pedig József Álmos és Török Árpád, akik újabb munkákkal újból és újból feliratkoztak a pályázók közé. S hogy teljes legyen a szovátai tanácskozásról a kép, hadd írjam ide azoknak a diákoknak a nevét, akik jelen esetben ugyancsak méltó elismerésben részsültek:

Mákvirág-díjasok (megyénként, évfolyamonként csak egy tanuló nyerheti ezt el): Ambrus Édua (Kovászna), Dezső Szilárd (Székely Mikó), Moroianu Ana (Székely Mikó), Nánia Hanna (Kézdivásárhely, Nagy Mózes). Az erdélyi magyar iskolákból kerül ki évfolyamonként az egyetlen díjazott matematikából, megyénkből ezt  Orbán Pál X. osztályos (Bolyai Farkas-díj) nyerte el, a legjobb magyarosnak kijáró címet a XII. osztályosok közül a kézdivásárhelyi Nánia Hanna hódította el.

Én személyesen is büszke vagyok azért, mert a Tudományos Tanács létrehozásában, szabályzatának kidolgozásában magam is döntő szerepet vállalhattam.

Az Apáczai Csere János-díj érme, Kiss Nagy András (1930–1997) munkája.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 15., 18:39
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ki számolta meg, valamikor valakinek a fiókjába rekedt munkákat, vagy irigységből leértékelt dolgozatokat. Állapította meg valaki józanul, valamilyen kérdés időszerűségét, vagy csak rávágják, hogy ez most nem menő?