Felhívás!

Átélt történelem

Átélt történelem Kultúra

Szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be Huszár Szilamér rendező, operatőr és Codra Botond vágó Csak élni akartunk – háborús emlékek között Orbaiszéken című harmincperces dokumentumfilmjét csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Művész moziban.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) rendezvényének díszmeghívottja a filmben is szereplő, 95 éves zabolai Aczél Antal volt.

Az alkotás nagy érdeme, hogy az 1924-ben Orbaiteleken született Irma néni és a Zabolán 1926-ban napvilágot látott Anti bácsi visszaemlékezésein keresztül eleveníti fel a II. világháború szülőfalujukhoz (és nem csak oda) kötődő eseményeit. Hiszen már csak néhányan vannak életben azok közül, akik a saját bőrükön tapasztalhatták meg az orosz megszállás, illetve fogság, valamint a kommunizmus borzalmait, és így az átélő hitelességével tudnak mesélni minderről. Ráadásul ezt ízes székely nyelvjárással, egy-egy nótával fűszerezve teszik.

A vetítést követően Bedő Zoltán SZMUE-elnök egy csokor virággal és szerény ajándékkal köszönte meg a megpróbáltatások ellenére szép kort megért Aczél Antalnak, hogy a nyilvánosság vállalásával hozzájárult múltunk egy szeletének a jobb megismeréséhez. Végezetül a házigazda szerepét betöltő Lázár-Prezsmer Endre kérésére, a szervezők meghívásának készségesen eleget tevő Nagy Zoltán történész rámutatott a világégés helyi vonatkozásaira, és szélesebb összefüggésbe helyezte a Háromszéken, illetve Székelyföldön történteket.

A filmet a YouTube csatornán lehet megtekinteni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások