Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Áldássá váltak

Áldássá váltak Kultúra

Kedd délután leplezték le a kormányhivatalnak helyet biztosító Fogolyán-házat megjelölő táblát, mely Fogolyán Kristóf kereskedőnek (1836–1922), dr. Fogolyán Kristóf kórházalapító főorvosnak (1878–1954), valamint dr. Fogolyán Miklós orvosnak (1905–1985) állít emléket.

Sebastian Cucu kormánymegbízott szerint a tábla olyan emberek emlékét őrzi, akik sokat tettek a közösségért, és mindvégig hűek maradtak hozzá, valamint az államhoz is. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Okos Márton által felolvasott levelében fontosnak nevezte a többség-kisebbség viszonyát a Fogolyán családhoz hasonlóan jó irányba befolyásoló és értékeket teremtő példák felmutatását.

A zsidó közösség nevében Rosner Herman fejezte ki elismerését Fogolyán Miklósnak a II. világháború folyamán tanúsított emberséges és munkaszolgálatosok életét mentő magatartásáért. Az örmény közösség nevében felszólaló Kalamár György színművész várostörténeti igazságtételként értékelte a táblaállítást, ft. Berszán Lajos kanonok ünnepi férfinak nevezte az életét születéskor megmentő dr. Fogolyán Kristófot. Az emléktáblát Nagy Réka színművész és Szotyori Nagy Áron mérnök leplezték le.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 12., 13:56
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Fogolyan kristof es felesege a ket husz eves be jödtek dolgozni ludasrol.Akkor lett kesz a kicsi korhaz amit adomanybol epitettek 1853-ba.ROZALIA baba lett es kristof nem volt kereskedö hanem dolgozni ment a baro naumannal.HAT gyermekük született a kisebik krisztof a Dr.Fogolyan 1878-ba de hol hiszen aszt irjak hogy a haz 1889- be epült es a nagyob het testver hollvan.KRISZTFNAK A FIA D.r fogolyan miklos született 19o5-az anamnak arokona aki szinten örmeny volt.AZ apja egy kicsi haziorvos aki egesz nap jarta a betegeket a szolgajaval.az a rablo Ördög Lorand oda itelt 6ooooo ezer eurot es sok mindent. MIKLOSNAK a fia pereskedet kristof de beteg volt es mondta nekem hogy
    nincs peze. aza a falusinö felment pestre mert Editnek voltak rokonaI.A Fiatal FOGOLYAn A beteg botond Miklos ott el az
    annyaval az OLT ucaba esAZ ÖRÖKÖDESI JOGKaz smikor ott voltam megfenyegedte az annyat.Ladtam pesten a pest külvarosba a roncsat.Abann a kicsi saros szetgyörgyön remes volt.Most SZOTYORI EL AKARJA ADNI A 1853-ba epült korhazat es tovabb a ceausescu hazait eltulajdonitani.EN MIND IDEGEN brasobol mennö 21 caladtagot öltek meg a fasichtak es nemIszegenyek
    voltak mindt a FOGOLYANEK:nehezen irok magyarul mert 13 eves koromtol francia vagyok.MAGUK ugyse irjak le az igazat.Inkabb le kellene irjak a szotyori hazugsagot es fel keresnek D.r foglyan unokat aki 5o5 leit kap havonta,
    öröködesi jogok: Negy generatio .elsö kristof 1853,masodik D.r kristof haziorvos utana miklos az orvos utana a fia kristof
    aki nem reg halt meg es most FOGOLYAN MIKLOS BOTOND ,azert zartak el.

  • User
    Dátum: 2017. október 12., 16:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ha irni nem tudsz, akkor legalább tanulj meg fogalmazni. Elég félanalfabéta társaság olvassa ezt a lapot (tisztelet a kivétel), a hozzászólásokat itélve.