Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

TORTOMA ÖNKÉPZŐKÖR

Ma 19 órától a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében halálának első évfordulóján Farkas Árpád (1944–2021) Kossuth-díjas íróra, költőre emlékeznek. Meghívottak: Farkas Réka és Kali Ágnes, a költő lánya és unokája. Házigazda: Benedek-Huszár János.

KÖNYVBEMUTATÓ

Március 2-án, szerdán 18 órától Bodokon, a református imateremben mutatják be Kisgyörgy Zoltán Erdővidék és Székföld, illetve Alsó-Háromszék című útikönyveit.

OSONÓ

Ma és március 3-án, csütörtökön 19 órakor a sepsiszentgyörgyi unitárius templom konferenciatermében lesz látható az Osonó Színházműhely Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadása (r. Fazakas Misi, előadja Mucha Oszkár). Helyfoglalás szükséges az osonoszinhaz@osono.ro e-mail-címen.

NÉPTÁNC

Ma és holnap 12 órától a Háromszék Táncstúdióban új szereposztással mutatja be a Világhírű Redever című táncjátékát a Háromszék Táncegyüttes.

TEHETSÉGKUTATÓ

Március 5-én 11 órától a Kónya Ádám Művelődési Ház előadótermében roma tehetségkutatót és szereplőválogatást tart a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Szarka Tamás Produkciós Iroda. A következő kategóriában várják a jelentkezőket: szólóének, szólóhangszer, zenekar, szólótánc, tánckarok.

MŰVÉSZ MOZI

Ma:16:15 Mami (fr. fantasy, dráma), 17:30 A világ legrosszabb embere (nor.–fr.–sv.–dán–am. dráma), 17:45 Uncharted (am. akció–kalandfilm), 19:45 Rémálmok sikátora (am. thriller), 20:00 Toxikoma (magy. dráma).

FELKÉSZÍTŐ

A Plugor Sándor Művészeti Líceum Drámatagozata ingyenes felvételi felkészítőt tart a szeptembertől induló drámaosztályba, szombaton, március 5-én 15 órától, a líceum Visky Árpád-drámatermében. Érdeklődni a 0740.578.725-ös telefonszámon lehet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük