Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

AJÁNLÓ

XI. SZÉKELYFÖLD NAPOK

A rendezvény hivatalos Facebook-oldalán ma a következő Kovászna megyei programok lesznek megtekinthetők: 13:00 Zeng a lélek, zeng a szó, A Százlábú Néptáncegyüttes folklórműsora; 14:30 Jövőnk a jelenben, Vargyas, 1978, a Román TV Magyar Adásának archív felvétele; 19:00 Mácsafej, Szelíd fohász – énekelt verses előadás; 20:00 Kaptár dokumentumfilm-szemle, az Indulóra hangzik már a szó, illetve a Gyuri című dokumentumfilmek bemutatása; 21:00 In memoriam Tamási Áron, 1976-79 – a Román TV Magyar Adásának archív felvétele.

SZÍNHÁZ

* Pénteken és szombaton 19 órától mutatják be a nagyteremben a TÁSZ idei évadának második előadását, a Radu Afrim által írt és rendezett, víziószerű vígjátékot (Amikor telihold ragyog a turkáló felett). További előadások októberben: 13-án, 20-án és 21-én.

* A Pokolsár Egyesület Színtársulat a kovásznai művelődési központban szombaton 19 órától mutatja be Molnár Ferenc A doktor úr című komédiáját. Helyfoglalás, jegyek elővételben a művelődési ház jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 8–15 óráig, pénteken 8–13 óráig. Telefonon: 0267.340.394, 0762.674.516.

TÁNC

A Háromszék Táncegyüttes Táncsétány című előadása Sepsiszentgyörgyön ma, csütörtökön és október 14-én, szerdán 19 órától a Háromszék Táncstúdióban, október 29-én 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében látható.

MŰVÉSZ MOZI

16:00 Made in Italy – an.-ol. vígjáték, m. b. 17:00 Nagypapa hadművelet – am. vígjáték, r. f. 18:15 Mulan – am. családi kaland, , 3D, m. b. 18:45 Mulan, r. f. 20:45 Amíg tart a nyár, ausz. dráma, m. f. 21:00 Sajnáljuk, nem találtuk otthon – an.-fr.-belga dráma, r. f.

KIÁLLÍTÁS

Az Incitato művésztábor Lósorsok című képzőművészeti kiállítása keddtől péntekig 11-16 óra között látogatható a kovásznai Kádár László Képtárban (Iskola u. 33.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük