Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

POLGÁRI MAJÁLIS

A Magyar Erdélyért Egyesület és a Magyar Polgári Párt május 21-én, vasárnap majálist szervez Sepsiszentgyörgyön, a Szabó Kati Sportcsarnok mögötti téren. A 12 órakor kezdődő megnyitót követően az érdeklődők gyerek és felnőtt programok között válogathatnak, de lesz tokányfőző-verseny, valamint néptáncoktatás is. Napközben az étfalvi fúvószenekar és Orbán-Barra Gábor népdalénekes, 18 órától pedig a Vezuvius, Insect (lemezbemutató) és Cairo (HU) zenekarok szórakoztatják a közönséget.

HANGVERSENY

Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színház nagytermében szombaton 19 órától a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia ad koncertet. A hangversenybérletek érvényesek. A jegyek ára 25 és 12 lej.

 

SZÍNHÁZ

* Ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a kamarateremben játssza Igor Bauersima norway.today (rendező: Kövesdi István) című előadását a Tamási Áron Színház.

* Az M Studio Mozgásszínház ma 12 és 19 órától az Uray Péter rendezésében készült Romeo&Julia c. előadását játssza a Háromszék Táncstúdióban.

 

MŰVÉSZ MOZI

* Ma 17.00 Alien: Covenant (am. sci-fi, 122 p.); 17.15 Arthur király: A kard legendája (am.–au. kal., 126 p.); 19.30 Hogyan legyél latin szerető (am. víg., 116 p., m. sz.); 19.45 Hogyan legyél latin szerető (r. f.); 21.45 Ó, anyám! (am. víg., 91 p.); 22.00 Arthur király: A kard legendája (r. f.).

* Szombaton és vasárnap 12.00 –Ricsi, a gólya (anim. film, 85 p., m. sz.); 12.15 Csápi – Az óceán hőse (anim. film, 92 p., r. sz.); 14.00 Pingvinek vándorlása 2. (fr. dok., 82 p., m. sz.); 14.15 Ricsi, a gólya (r. sz.), 16.00 Ó, anyám! (r. f.); 16.00 Pingvinek vándorlása 2. (r.sz.); 18.00 Hogyan legyél latin szerető (m. sz.); 18.15 Arthur király: A kard legendája; 20.15 Alien: Covenant; 20.45 Hogyan legyél latin szerető (r. f.).

 

KIÁLLÍTÁS

* Ma 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában Időutazás címmel nyílik meg Koszta Ervin egyéni kiállítása.

* Ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban képzőművészeti kiállítás nyílik a Plugor Sándor Művészeti Líceum 10. B. osztály diákjainak alkotásaiból.

 

KONCERT

Ma 21 órától Sepsiszentgyörgyön, a Tein Teaházban koncertezik a magyarországi Zaporozsec zenekar. Belépő 10 lej.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük