Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

TORTOMA ÖNKÉPZŐKÖR

November 8-án, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében, A Szent László legenda a középkori Magyar Királyság templomaiban címmel dr. Jánó Mihály művészettörténész (Sepsiszentgyörgy), tart vetített képes előadást. A találkozó keretében megnyitásra kerül a Szent László alakja a székelyföldi falképeken című kiállítás. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.

BÁBSZÍNHÁZ

A Cimborák Bábszínház november 8-án, kedden 12 órától az 1 × 1 Királyfi című zenés mesejátékát játssza (rendező: Dávid Péter). Az ötéves kortól ajánlott előadás helyszíne a Cimborák Bábszínház stúdióterme (Szabadság tér 1. szám). Jegyeket foglalni, az előadással kapcsolatban érdeklődni a 0755.335.400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél lehet.

NÉPZENE- ÉS NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ

Jegyek kaphatóak a november 11–12. között zajló 32. sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozóra, amelynek egész napos programsorozatát a Sepsi Arénában tartják november 12-én. Egy nappal korábban filmvetítésre, táncelőadásra és táncházba várják az érdeklődőket. A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány közös rendezvényének kiemelt meghívottja a Duna Művészegyüttes, amely két előadással lép fel a találkozón: november 11-én 19 órától a Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című produkciót mutatják be a Tamási Áron Színházban, november 12-én 20 órától a Sepsi Arénába várják a nézőket a Szerelmünk, Kalotaszeg című előadásra. A részletes program elérhető a hte.ro honlapon, jegyek vásárolhatóak a központi jegyirodában és a programok helyszínén.

KIÁLLÍTÁS

A Marosvásárhelyi ARTeast Alapítvány kezdeményezésében létrejött ReTouch alkalmából készült intervenciós alkotások dokumentációs anyaga december 2-ig látogatható Sepsiszentgyörgyön a MAGMA alagsori termeiben.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük