Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Agyagos kezekkel

Agyagos kezekkel Kultúra

Nemzetközi keramikustábor színhelye volt a kézdivásárhelyi Borudvar, ahol vasárnapig számos gyerek bepillantást nyerhetett az agyag megmunkálásának a rejtelmeibe. A Kreakids Stúdió által tető alá hozott alkotóműhelyt a Civil Liciten nyert támogatásból sikerült megvalósítani.
Lugosról érkeztek vendégek Kézdivásárhelyre, és három dán keramikus is társult kezdeményezésükhöz – tájékoztatott Máthé Babós Réka, a Kreakids Stúdió munkatársa, aki Erőss Sándorral közösen álmodta meg a projektet. A nemzetközi tábor célja az ismerkedés és a közös munka volt, a témája pedig a város. „Megismerkedtünk a romániai és a dániai építészettel, mi a vendégeinknek megmutattuk Kézdivásárhely sajátosságait, ezekből inspirálódva a résztvevők egy kis városkát hoztak létre – magyarázta Réka, aki szerint arra törekedtek, hogy minden nemzetnek az építészeti sajátosságai tükröződjenek a munkákban. A szervezők arra is figyeltek, hogy a különböző nemzetek konyháit is megismerhessék a résztvevők, így dán, román és székely vacsorát is tartottak.
Lugossal nem véletlenszerű a kapcsolatuk, ugyanis hét éve hivatalosak és résztvevői a lugosi nemzetközi kerámiatábornak, és már régóta tervezték, hogy visszahívják őket, a dán vendégekkel együtt, hiszen ez utóbbiakkal is Temes megyében ismerkedtek meg. Erőss Sándor hangsúlyozta, a támogatók nélkül, a Civil Liciten kapott anyagiak hiányában nehezen tudták volna megoldani a sok vendég elszállásolását, a kirándulások megszervezését. „Igyekeztünk változatos programot szervezni a vendégeknek, így megtekintették a csernátoni falumúzeumot, lovagoltak a kurtapataki lovardába, voltak az esztelneki zárdában, a Szent Anna-tónál, és még medvét is lestek Bálványoson” – taglalta a részleteket.
Az alkotómunka egyébként az időjárás függvényében hol a Borudvarban, hol a kreások stúdiótermében zajlott, mivel az időnként eleredő eső nem tette lehetővé a folyamatos szabadtéri foglalkozást. Helyi képzőművészek – Vetró András szobrász és László Károly keramikusok – is bekapcsolódtak a tevékenységekbe, az előbbi műtermét is megnyitotta az érdeklődők előtt.
A rendezvény persze nem csak a lugosiaknak szólt, hanem aki a Borudvarba betévedt, az nyugodtan gyúrhatta az agyagot, nem csak a Kreakids Stúdiót látogató gyerekek. A szervezők szerint átlagosan naponta körülbelül ötven gyerekkel tudták megismertetni a kerámia szépségeit. A Civil Licit mellett a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja is hozzájárult a rendezvény sikeréhez (az intézmény biztosította a korongokat), ezen kívül a meghívottak Goran Bregovic-koncerten is részt vehettek a New Fashion és Zarah Moden készruhagyárak jóvoltából.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük