A versben nem lehet hazudni

Fotókiállítással és koncertekkel dúsított, valamint egy festmény nyilvános megszületésének is helyet adó kultúresten került sor a múlt héten Ördög Gábor István Lehetne Szerelem a Dal mint Vers (Beat-, Psy-Beat-versek) című könyve bemutatójára a sepsiszentgyörgyi Szimplában. A szerzővel Kaiser László és Balázs F. Attila költők beszélgettek.

A könyv kiadójának jogán a jelenlévőket elsőként köszöntő, írói vénával is rendelkező Kaiser Lászlótól (1953) megtudhattuk, hogy 1980 óta jár rendszeresen Sepsiszentgyörgyre, ahol szívesen tartózkodik, sok barátot szerzett. Hogy ezt tősgyökeres budapestiként miként éli meg, a szintén budapesti születésű Makovecz Imre építész egy elhíresült mondásával érzékeltette: „minél távolabb Budapesttől, annál közelebb Magyarországhoz.”

Az általa frissen megjelentetett kötetről szólva – amelynek egyben a szerkesztője is – egy nagyon határozott és tehetséges költő jellegzetes versbeszéddel írt költeményeinek gyűjteményeként határozta meg. A szerző egyik erényének a szabad verselést tartja, mert a költészetben nem a miről beszélünk, hanem a hogyan beszélünk az elsődleges. A költő önmagát vállaló „hihetetlen őszinteségét” pedig a könyv legfőbb értékének nevezte. Véleménye szerint ugyanis „az életben lehet hazudni – még el is hiszik”, a versben viszont nem, mert akkor „rosszá válik”. Végül annak érzékeltetéséül, hogy Ördög Gábor Istvánnak „nagyon jellegzetes, meditatív és ugyanakkor rövid versbeszéde van”, felolvasta az Apokalipszis című háromsorosát, melyet a költészetére szintén jellemző „hit és bizonyos fokú kétely” sző át. „A kereszt árnyéka távolodik/ távolodik, egyre megnő/ s aztán semmi, semmi több” – koppantak a súlyos szavak a jelenlévők hallócsontjain.

A napvilágot Marosvásárhelyen látott (1954), de 1990-ben Pozsonyba telepedett és azóta ott élő Balázs F. Attila költő, prózaíró, lap- és könyvkiadó Ördög több versét is lefordította románra. És ezekből át is nyújtottak egy csokorra valót mindkét nyelven.

A sepsiszentgyörgyi Ördög Gábor István (1977) bár nem tartozik a beat nemzedékhez, saját bevallása szerint a költészetük hatást gyakorolt rá, és a belső szabadság érzetét keltette benne. Emberként és alkotóként ugyanakkor a miértekre kereste a választ, amit még mindig nem talált meg. Még arra sem, hogy miért is ír tulajdonképpen. Talán egy belső kényszertől hajtva, amely az 1990 márciusában lezajlott események nyomán tört a felszínre, és uralkodott el rajta? – tette fel magának a kérdést. De nem is ez a fontos, hanem a késztetés, amely hatására előbb vagy utóbb megtörténik velünk az alkotás csodája.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a túlzott lazaság nem mindig célravezető, és a várttal ellentétes eredményt szülhet. Sánta Csaba fotókiállításának a sajtóban beharangozott megnyitója ugyanis a valóságban elmaradt, hiszen a képek néma csöndben történő felaggatását nem lehet annak tekinteni. Örvendetes és újnak minősíthető mozzanata volt viszont a rendezvénynek Ramon Grosos képzőművész jelenléte, aki a költők beszélgetése közben, a közönség szeme láttára rögzítette vászonra Ördög Gábor István Absztrakt architektúra című versének benne körvonalazódott vízióját.