A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

A valóra vált álom

A valóra vált álom Kultúra

Szombaton a kézdivásárhelyi Borudvarban a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület harmadszor kapcsolódott be a tánc­ház napja című rendezvénybe.
A budapesti Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület által a tánc­házmozgalom tiszteletére hét éve útjára indított, az egész Kárpát-medencére kiterjedő esemény céhes városbeli helyszínén bevezetésképpen Szekeres Anna, a Petőfi Sándor Általános iskola diákja adott elő mesét. Ezt követően a Vackor Napközi Otthon Vuk Tánccsoportja mutatott be gyermeklakodalmat, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola zenetagozatos diákjainak gyerek-, illetve felnőttcsapata zenélt, megmutatkozott a kamaszokból álló Pitvar, illetve a Táncoló Udvartér felnőtt tagjainak néptánccsoportja, míg Bakó-Fazakas Luca a Fonjunk, fonjunk, játszadozzunk! című moldvai dalt adta elő. A folytatásban éjszakába nyúló táncház kerekedett, a talpalávalót a Petres Attila prímás vezette csíkszeredai zenekar húzta.
A szervezők részéről Bakó-Fazakas Zsuzsa lapunknak elmondta, „a legszebb mozzanatot a gyerekek és felnőttek közös tánca képezte, mondhatni az álmom vált valóra ezáltal, hiszen a tánc, az önkifejezés ezen csodálatos eszköze segítségével kicsik és nagyok egyaránt megnyilvánulhattak”.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.