Felhívás!

„A pihenés nem központi kérdés”

„A pihenés nem központi kérdés” Kultúra

Gazda Klára néprajzkutató, egyetemi tanár kapta idén a Háromszék kultúrájáért díjat, amelyet hagyományosan a magyar kultúra napján adnak át. Idén nagyon megkönnyítette a bizottság dolgát, hogy több szavazat érkezett egyazon jelöltre, Gazda Klárára. A díjátadó után készült interjúnkat olvashatják.

– Legkorábbi emléke szerint mikor csodálkozott rá a népi kultúrára, mi fogta meg annyira, hogy kutatni kezdett ez irányban?

– Több irányból is értek ilyen hatások. Egyik ilyen volt a Bartucz Lajos kötetében található tanulmány, amiben Bálint Sándor ír a magyar nép arcvonásairól és jelleméről. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Amikor én még középiskolás voltam, testvérem és sógornőm (Gazda József és Gazdáné Orosz Ella), akik akkor már egyetemisták voltak, jártak Moldvába gyűjteni. Amikor a sógornőmmel megismerkedtem, egy füzetecskében gyönyörű rajzokat mutatott a moldvai csángó hímzéstechnikákról, saját gyűjtéséből. Ezt csodálatosnak találtam, később meg is jelent. Tanárom, osztályfőnököm, Kónya Ádám is számtalan érdekes dologra hívta fel a figyelmünket, elvitt a szomszédos falukba székelykapukat nézni, a fatornyokat is megmutatta, sokat magyarázott róluk. Tehát sok minden volt, ami számomra érdekesnek tűnt.

– Háromszék korán polgárosodott. Úgy látja, ezzel veszített az itteni közösség?

– Nehéz kérdés. Minden kultúraváltás egyszerre veszteség és nyereség. Nyilván a kor technikai vívmányaival haladnunk kell, és azért változik a kultúra maga, mert egy sereg új dolog tűnik fel, és erre szükségünk van is bizonyos értelemben, nem mindegy, hogy hamulúggal mossuk a ruhát üstben, ahogy mi is csináltuk gyerekkorunkban, vagy betesszük a mosógépbe.  Ezért kell megmenteni a hagyományainkat, hogy minden nemzedéknek legyen alkalma a benne levő szépségeket, pozitív vonásokat megismerni, a gondolkodásmódja lényegét megérteni. Erre szükségünk van, ez nekünk jó. Persze, nem feltétlenül kell hajbókolni az új gondolatok előtt, kell látni, hogy javára vagy kárára van az emberiségnek, kívánatos vagy sem. Az alapvető dolgok, amik belénk vannak építve, nem biztos, hogy megváltoztatandók. Gondolok itt a LMBT-mozgalomra, a gender-elméletekre…

– Mi az a tudás, amit a legfontosabb átmenteni a népi kultúrából, mert megtartó erejű, és hiánya ma evidens?

– Sok mindent sorolhatnék: például a munkára nevelés, a munka megszerettetésének a gondolata a népi gyermeknevelésben egy alapvető elv, ez minden korszakban fontos. Ahhoz, hogy én, mint ember jól érezzem magamat, az is fontos, hogy egy családhoz, néphez, közösséghez tartozzam, és attól ne szakadjak el. Ha ismerem annak az értékeit, kultúráját, gazdagabb vagyok.

– Mi a kedvenc kutatási területe? A tárgyi kultúra, a viselet, a népszokások, a szimbolikus üzenet?

– A szimbolika, a szövegeknek az értelmezése, az azokban lappangó tartalmak megfejtése. De ugyanazt a dolgot sok kategóriába besorolhatjuk: a hintázás játék is, szokás is, de szövegek, hiedelmek is tartoznak hozzá. A pirostojás festésének is van egy kontextusa, egy rendszere, amibe beleilleszkedik, és engem a rendszer egésze érdekel.

– Mostanában mivel foglalkozik?

– Az utóbbi években két kötetet is kiadtam. Pontosabban a másodikat most nyomtatják (az uzoni Mikes grófok családtörténetéről van szó, a kötet címe Főnemesek a múló időben – szerk.), de az utóbbi időben Az isten keresztfia című moldvai csángó mesével is foglalkozom. Ez egy sárkányölő típusú mese, ennek a hősepikai motívumai érdekelnek. Van egy csomó munkám, gyűjtésem gyimesi hímzésekről, ezt a motívumkatalógust is be kellene fejezni. Moldvában szimbolikus tárgyakat néztünk a diákokkal (pl. a virágos pálca mire jó), és még a játékok elemzése, ami foglalkoztat. Sok mindent meg kellene csinálni, csak legyen aki.

– A járványhelyzetet nehezen viselte?

– Nem különösebben. Az utazás hiányzott, de nem annak a fáradsága, hanem hogy az ember nincs ott, ahol ott kéne legyen, vagy ott szeretne lenni (pl. gyűjtőúton).

– Az utazásai mindig a munkához kötődtek, pihenőszabadságon nem is volt?

– Hát nem sokat, nemigen nyaraltam. Annak idején férjemmel is emlegettük, hogy arra is sort kellene keríteni. De ha meggondolom, egyszer a barátnőm meghívott Kommandóra, Budapestre többször is utaztam ösztöndíjas koromban. Diákkoromban voltam egyszer a Szovjetunióban, mikor az egyetemen tanítottam, a pécsi egyetem szervezett egy találkozást Litvániába, és elvittek minket is. Norvégiába is meghívással jutottam el, egy, a természetközeli életmódot népszerűsítő ismerős hívott meg táborba, ahol elő is kellett adnom.

– Mire emlékszik vissza legszívesebben az életéből?

– Az otthonomra, édesanyámra, férjemre, leginkább a családomra.

Hittel és odaadással a magyar kultúráért

A Háromszék kultúrájáért díjat a megyei kulturális intézmények felterjesztése nyomán ítéli oda a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a megyei tanács. A koronavírus-járvány miatt Gazda Klára otthonában vette át pénteken, családtagok jelenlétében. A díjat olyan háromszéki személyiségek kapják, akik több évtizeden keresztül meghatározták a térség kulturális életét, akik tevékenysége túlmutat a szakmájukon, hivatástudatukkal, kitartó munkájukkal egész közösségünket szolgálták.

A magyar nyelv- és irodalom szakos, most nyugdíjas tanárnő hosszú ideig a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa volt, néprajzi gyűjteményének újraalkotója, a rendszerváltás után a Kriza János Néprajzi Társaság alapító tagja, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének, majd a magyar Néprajzi Intézetnek is tanára volt. A legmagasabb etnográfusi díj (Győrffy István-emlékérem), a Magyar érdemrend lovagkeresztjének, a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjának birtokosa. „Olyan személyiséget díjazunk idén a magyar kultúra napja alkalmából, aki nemcsak az erdélyi néprajztudomány kiemelkedő alakja, hanem egyetemi tanárként meghatározó személyiség volt generációk számára. Gazda Klára életműve, munkássága az egyetemes magyar kultúrát gazdagítja – fogalmazott Tamás Sándor megyetanácselnök.

Idén a művelődési központ és megyei tanács a megszokottól eltérően online térben mutatta be ünnepi gálaműsorát. Ennek keretében Orbán Ferenc, Gábor Szabolcs és Gyergyai Szabolcs megzenésített verseket adott elő. Bemutatták a középiskolás szónokverseny díjazottjainak – Moroianu Anna, Rancz-Gyárfás Hanna, Vass Ágota és Gáspár Bernadett – szónoklatait. Megtekinthető volt a Gazda Klára életpályáját bemutató portréfilm – alkotók: Bartók Emese, Gazda Enikő, Somogyi Csaba –, valamint bemutatták a Sípok hangja címmel a Háromszéken fellelhető hangszerekről szóló riportfilmet is; alkotók Vargyasi Levente, Szőts P. Zsuzsa, Lőfi Gellért.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 25., 21:24
    ÉRTÉKELÉS: 1

    MEGÉRDEMLI !!! Legalább azért egy csokor virágot is vittek, remélem ! Nem sokszor értek egyet a tanácselnökkel de abban igaza van, hogy “Gazda Klára életműve, munkássága az egyetemes magyar kultúrát gazdagítja ” és nélküle szegényebbek lennénk! Hosszú életet és sok erőt, egészséget kívánok !!!