Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A női lélek újra színpadon

A női lélek újra színpadon Kultúra

Szeptemberben beszélgettünk utoljára az akkor debütáló, kézdivásárhelyi írónővel, nemrég megjelent második regénye is Székely Ildikónak, aki ezúttal is a Czernay Hajna név mögé bújt. A Visszhang különálló történetet tár fel, nem kapcsolódik az előző könyvhöz, a női sorsok boncolgatása, a női lélek bemutatása azonban ugyanúgy áthatja. A műről, annak keletkezéséről beszélgettünk.

– Miről szól a Visszhang? Hogyan kapcsolódik az előző regényhez?

– Annyiban kapcsolódik az első könyvemhez, hogy ugyanúgy női sorsot tár fel, hiszen ez áll hozzám a legközelebb. Próbálom a kapcsolatok lelki hátterét megvilágítani, hogy milyen hatással vannak ránk a különböző kötelékeink, és ezáltal hogyan fejlődik a lelkünk. Ez az egyetlen hasonlóság, másképp teljesen más cselekményről, szereplőkről van szó benne. A főhősnő megtapasztal benne egy bántalmazó kapcsolatot, amelyben kénye-kedve szerint bánik vele a férfi. Amikor ebből kimászik, akaratlanul is egy olyan kapcsolatban találja magát, amelyben ő a harmadik személy. Lemond az emberről, akivé válhatna, csupán azért, hogy szeretve legyen. Három női sors fonódik össze az ő életútjában. A lélek megközelítése mellett szerepet kap az erotika is, de maga a cselekmény is fontos. Összemosódik a múlt a jelennel, nem keretes, az olvasóra van bízva, milyen végkifejletet képzel el a nő számára.

Hirdetés
Hirdetés

– Miért választotta hivatásként a női sors feltárását?

– Ez áll hozzám a legközelebb. Nagyon sok nőtársam életét ismerem, közel áll hozzám mindegyikük lelki világa, át tudom érezni fájdalmukat, kis rezdüléseiket. Sokuk nincs úgy szeretve, ahogyan szeretnék, hogy szeretve legyenek. Próbálom a férfiak szemszögéből is nézni a kapcsolatok misztikáját. A nő a hold minőségét képviseli, a férfi pedig a napét. A hold a naptól fénylik. A nő tehát attól ragyog, ha a mellette levő férfi tudja őt ragyogtatni. Szerintem fontos erről írni, beszélni.

– Milyen visszajelzések érkeznek az olvasóktól?

– Sokak szívében elindította a fájó emlékezést, vannak, akik sírva olvasták. Hiszen nagyon sokan megtapasztalták már, milyen megcsaltnak lenni. Az olvasók szerint egyébként ez a regény sokkal kiforrottabb, lelket simogatóbb, mint az előző, rengeteg embernek utat mutat. Ajánlom a nőtársaimnak egyébként, hiszen a női mivoltot boncolgatom benne. Próbálom sugallni, hogy minden helyzetből van kiút. Érdekes módon mégis sok férfi olvassa mindkét regényt. Azok a férfiak, akik szeretnék megismerni a női lelket, azoknak is mindenképp ajánlom. Hiszen hozzánk, nőkhöz a lelkünkön keresztül vezet az út, ha a belsőnket nem értik, valószínűleg a testünket sem fogják.

– Hogyan született meg a regény?

– Kint, a természetben íródott, nagyrészt a mezőn, amikor Kézdivásárhelyről bicikliztem Futásfalva, Ikafalva felé. Leültem, megpihentem, beültem egy fa árnyékába. A falusi világ szépségeit beleírtam a főhősnőm életébe. Az a vágya, hogy a mozgalmas, füstös városi életből kilépjen, és megkóstoljon egy tisztább életvitelt. Most már rájöttem, hogy zaklatott lelkiállapotban, ha elfoglalt vagyok, nem tudok írni. Mikor van egy mély belső derű bennem, annyira erős a vágy az írásra, sürgető a késztetés, hogy hagyok csapot-papot, kézbe veszem a telefont és írok. Megtanultam, hogy ezek nagyon értékes pillanatok.

Az erdélyi könyvesboltokban már megvásárolható Czernay Hajna Visszhang című könyve. Ugyanakkor, pénteken 19 órától a maksai Benke-kúriában mutatja be a szerző a művét, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 27., 15:43
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Visszautasitom es sertonek erzem azt a kijelentest, hogy a nok csak a ferfiak fenyeben ragyognak. A szerelem atragyogtathatja egy ember lenyet, de ez igaz ferfire, nore egyarant. Szekely Ildiko, alias Czernay Hajnal visszakuldi a noket arra a helyre, ahova a patriarcha tarsadalmak kijeloltek nekik evezredek ota, azaz a ferfi moge, vissza a konyhaba. Hatarozottan, van meg hova fejlodnie Szekely Ildikonak, ha mar a nokrol akar irni.

  • User
    Dátum: 2021. május 28., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ez nekem egy kicsit sok !!! Pedig szeretem a romantikus regenyeket is. Szep elemzesek a noi lelekrol de azert engedtessek meg mar a 21-ik szazadban vagyunk. Sok no -beleertve magam is- sajat magam fenyeben akarok ragyogni, nem a ferfi kedveert akarok apoltan-jol kinezni hanem magamert es kornyezetemert. A ferfi vadasszon, es persze ha ram kacsint jol esik ,de nem ez a letszuksegletem.
    Szep a szerelem de csak akkor ha nem szenvedunk tole vagy erte.