Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Nagy Háború magyar és székely katonái előtt tisztelegnek

A Nagy Háború magyar és székely katonái előtt tisztelegnek Kultúra

Kedden a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében mutatták be a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a kézdivásárhelyi Pro Press Egyesület közös kiadásában megjelent Előre az Úz völgyében című kötetet.

Hirdetés
Hirdetés

Nagy Zoltán történész, az esemény moderátora elöljáróban „a munka elkövetőit”, a kötetet szerkesztő Kocsis Károlyt, lapunk főszerkesztőjét és az Erdély és Moldva Úz-völgyi határa régi térképeken című tanulmányt jegyző Tamás Sándort köszöntötte. A folytatásban a bevezető szerzője, Gottfried Barna, a Magyar Királyi 10. Honvéd Gyalogezred történetét éveken át kutató, és arról publikáló nyíregyházai történész-levéltáros gondolatait tolmácsolta, aki a kötetet a széles olvasóközönségnek szánt, publikus és publikálatlan írott forrásokat tartalmazó szemelvénygyűjteményként méltatta, nem feledkezve meg annak illusztrációiról sem.

– A kötetben közölt fotók, rajzok, metszetek, festmények, karikatúrák nem pusztán esztétikai élményt nyújtanak, hanem a megismerés folyamatát gazdagító források is egyben. Érthető és indokolt módon talált a könyvben helyet a térképészet, annak története iránt elkötelezett Tamás Sándor tanulmánya, amely térképészettörténeti ritkaságokkal gazdagítja az Úz völgyének története iránt érdeklődők ismereteit – véli.

Kocsis Károly hangsúlyozta, a kötet a Nagy Háborúban a Keleti-Kárpátok szorosaiban hazájukat hősiesen védő magyar és székely katonáknak állít emléket, majd a kiadvány gondolatának felmerüléséről szólt. „A könyv ötlete nem szikra, hanem e-mail formájában érkezett, amikor Tamás Sándor egy verőfényes júliusi reggelen átküldte a Jeszenszky Géza által kiadás céljából felajánlott Kövér Gyula-rajzokat. Kövér Gyula festőművész a 10. honvéd gyalogezred tisztje, egyben festője volt. 2019-ben az augusztus 26-i Úz-völgyi megemlékezésre utazva eldöntöttük, hogy a következő évfordulóra elkészítjük a kötetet.” Ám az eredeti terv változott.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy Sassy Csaba ugyancsak 10-es honvéd háborús naplójából veszek át szemelvényeket, és azokat illusztrálják a huszonhárom rajzzal.

– Ám egyre mélyebbre ástam magam a témában, egyre több emlékiratot böngésztem át, és arra jutottam, inkább egy sajátos harctéri naplót szerkesztek. Sajátos, mert nem egy, hanem közel harminc ember írja, ugyanis körülbelül ennyi ezredalbumból, visszaemlékezésből, korabeli katonai szaktanulmányból stb. válogattam össze szemelvényeket. Aztán arra gondoltunk, jó lenne tényleges szakembereket is bevonni a munkába, ezért kerestem meg Gottfried Barnát, valamint Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetőjét, Szántó Nórát. Utóbbit több mint 130, jórészt eddig publikálatlan fotót bocsátott rendelkezésemre – avatott be a munka kulisszáiba a szerkesztő.

Tamás Sándor ezúttal térképgyűjtőként lépett a közönség elé, a könyvben fellelhető térképeket is bemutató, az Úz-völgye történetéről szóló vetített képes előadásával. A tegnap Sepsiszentgyörgyön is bemutatott könyv kapcsán megjegyezte, a kezdetben füzetnyi anyagként elképzelt kiadvány egyre dagadt, ahogy annak szerkesztője egyre inkább belelendült a munkába, „míg végül 380 oldalas, keménykötésű kiadvány lett több mint 170 korabeli fotóval, hozzávetőleg 40 rajzzal, 20 karikatúrával és 20 térképpel.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások