Felhívás!

A megtalált út

A megtalált út Kultúra

„Keresztény kultúránkban két évezrede várjuk az Antikrisztust. Megjött. Öltönyt, néha nyakkendőt visel, és állandóan maroktelefonba beszél. Egyetlen vallása a profit (…)”– írja Másréti Kató Zoltán. Az idézet, A sötétség közepe címmel 2021-ben megjelent, tárcanovellákat tartalmazó kötetéből való, amelyet csütörtökön mutattak be estébe hajlóan, két másik kötettel (Ismeri ön Freudot és Óraátállítás) együtt a sepsiszentgyörgyi LibriM Könyvudvarban.

A minőségi olvasnivalót kínáló vállalkozás mellett az esemény társszervezője a Bod Péter Megyei Könyvtár volt. Igazgatója, Szonda Szabolcs köszöntő szavait követően, nyugdíjba vonult hivatali elődje, Kiss Jenő társalgott a szerzővel. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kató Zoltán (1969) saját bevallása szerint a butasága miatt, valamint a benne felgyülemlett harag és indulat hatására hagyta itt a városunkat immár 15 esztendeje, majd telepedett le Bécsben. Így lett a biológus–botanikus, muzeológus intézményvezetőből (2000–2006 között a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója) mosogatófiú, műbútorasztalos, bútorrestaurátor-vállalkozó, templomszolga, újságíró-szerkesztő és szépíró. Cikkei a Bécsi Naplóban, a Bécsi Postában, a Brassói Lapokban, a Székely Hírmondóban és a Magyar Múzeumokban jelentek meg.

Beszélgetőtársa kérdésére válaszolva elcsángált honfitársunk elárulta, úgy vált tárcaíróvá, hogy „őszintén és hevesen novellát akart írni.” Éppen ezért az Óraátállítás című, 2020-ban nyomdafestéket látott első kötetében a tárcák mellett novellák, elbeszélések és karcolatok is szerepelnek. Kiderült azonban, hogy a világ eseményeinek véleményezését és a rögtönzést, vagy a fényképhez hasonlóan „egy villanás, szikra, tünemény, érzés és gondolat megragadását” is lehetővé tevő tárca területén otthonosabban mozog. Így az írásait elolvasó és véleményező Borcsa János, kézdivásárhelyi irodalomkritikus is e kihalófélben lévő műfaj használatára bátorította.

Kiss Jenő szerint a most Sepsiszentgyörgyön is bemutatkozó író változatos, önéletrajzi és filozófiai vonatkozásoktól sem mentes témák széles skáláját dolgozza fel, ily módon irodalommá alakítván a vele történteket. És a művek hangulatát, zamatát a szerző fiának tolmácsolásában megízlelvén, a hallgatóság örömmel nyugtázhatta, hogy a célkitűzését is sikerült megvalósítani. Arra vágyott ugyanis, ha valamit érez, ha valamire gondol, azt úgy tudja leírni, „ahogy Kosztolányi is mindig ajánlotta: tisztán, világosan és érthetően.”

A „Hol a haza” kérdésére válaszolva Kató megjegyezte, hogy „aki igazán boldog ember akar lenni, ne mozduljon ki a szülőfalujából, még a szomszéd településre sem.” Hiszen nagyon kevés világpolgár létezik, az otthonról elszakadtak többségét honvágy gyötri, még akkor is, ha ezt még maga előtt sem hajlandó beismerni. Ráadásul furcsa módon a szülőföld vonzása az idő múlásával nem csökken, hanem növekszik, és a gyermekkori élmények, emlékek is egyre élesebbé válnak.

Az író végezetül megfogalmazott egy személyekre lebontható, de nemzetekre is érvényes jó tanácsot: „saját magunknak ne hazudjunk, mert ez reménytelenné teszi a nehézségekből való kilábalást, és bizonytalanná a jövőt. Nézzünk szembe a valós énünkkel, és igyekezzünk rábukkanni a gyengeségeinkre, mert csak így lehetünk úrrá rajtuk, és küszöbölhetjük ki azokat.”

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások