Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A megszínesített napfény

A megszínesített napfény Kultúra

A marosvásárhelyi Kultúrpalota és városháza épületét is díszítő üvegfestmények alkotója, Róth Miksa (1865–1944) üvegfestő és mozaikművész eredeti vázlataiból és a munkáit ábrázoló fotókból nyílt tárlat hétfő este a sepsiszentgyörgyi Köntés Galériában.

Elsőként Köntés Ernő házigazda köszöntötte a zuhogó eső ellenére szép számban megjelent érdeklődőket, majd Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója mondott beszédet. Megtudhattuk, az itt és most tulajdonképpen a művész születésének 150. évfordulója alkalmából, Megszínesített napfény címmel létrehozott kiállítás anyaga látható, melyet első alkalommal a budapesti Balassi Intézet Galériájában mutattak be 2015-ben. Tavaly májusban Marosvásárhelyre, idén áprilisban pedig Bukarestbe is elvitték, így próbálván felhívni a román illetékesek és döntéshozók figyelmét az ország területén található Róth Miksa-alkotások megóvásának fontosságára.

Az eseményt jelenlétével megtisztelő Tamás Sándor megyetanácselnök beszédében a 20. század legismertebb és legsikeresebb iparművészének tartott Róth Miksa néhány általunk kevésbé ismert művére hívta fel a figyelmet. A holland királynő hágai palotáját, Oslo legnagyobb templomát és Mexikóvárosban a Teatro Nacional épületét egyaránt az ő alkotásai díszíti.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük