Felhívás!

A „magyar veszély” kitalálása

A „magyar veszély” kitalálása Kultúra

A centenáriumi év kapcsán az RMDSZ által a Szacsvay Akadémia keretében szervezett történelmi előadássorozat első előadója Sepsiszentgyörgyön Stefano Bottoni budapesti történész volt. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa főleg a közép-kelet-európai, illetve az erdélyi kisebbségi történelmet kutatja, egyik fontos munkáját a Magyar Autonóm Tartományról írta. Az ’56-os események következményeit nagy ívű korrajzba ágyazva tette áttekinthetővé a Székely Nemzeti Múzeumban október elején tartott előadásában. Az előadás szerkesztett változatát közöljük.

 

1956-ot érdemes kicsit távolabbról szemlélni, hogy lássuk, mi és hogyan vezetett a Magyar Autonóm Tartomány (a továbbiakban MAT) megszűnéséhez és nemzetiségpolitikai váltáshoz, illetve ebben a folyamatban milyen szerepet játszott az ’56-os forradalom, nem is annyira a megtörtént események által, hanem éppen a meg nem történtek által, amelyre a hatalom elképesztő brutalitással válaszolt. Ezért a címválasztás.

 

Petru Groza ígérete

Magától értetődő nagy törés volt a kisebbség életében a második világháború utáni Romániához való visszacsatolás, ekkor a katonai megszállás elengedhetetlen feltétele a szovjet rendszer elterjesztésének. Romániának a háborúból való kiugrása után, 1944. augusztus 23-án – amit az ellenzék a királlyal együtt szervez meg –, az ellenzék célja a függetlenség és Erdély visszaszerzése volt, miután Besszarábiát már végleg elveszettnek tekintették. Ez az időszak a magyarok számára nagyon kritikus volt, főleg az észak-erdélyieknek, akik megtapasztalhatták a többségi nemzethez való tartozást. Sok embert elhurcolnak a katonák, sokan a visszavonuló magyar csapatokkal elhagyják az országot, kivándorolnak, egy nagy demográfiai, ráadásul egy közigazgatási válság alakul ki, Petru Groza viszont, (akit az előadó zseniális politikusnak, diplomatának és nagy gazembernek nevez – szerz.) megígéri a magyaroknak, hogy más lesz a helyzetük, mint 1920 után. Ezzel annyira tudja mozgósítani a magyarokat, hogy a Román Kommunista Párt kezdeti pár ezres tagsága nekik is köszönhetően hamar eléri a félmilliót, mert el akarják hinni, hogy nem az lesz a sorsuk, mint a lengyelországi, csehszlovákiai, jugoszláviai magyarságnak, ahol a nemzetiségi kérdést a kitelepítésekkel oldották meg. A szászokat közben megfosztják politikai jogaiktól, nincs pártjuk, nemzetiségi szervezetük, iskolájuk, csak 48-ban kezdenek szervezkedni. A magyarok kitelepítése viszont fel sem merült.

 

A román kompromisszum

Miután ’47-ben meghúzták a végleges határt, másfél milliós magyarság maradt Erdélyben. A nagyobb erdélyi városok magyar többségűek, illetve magyar nyelvi többségűek, hiszen jelentős számban zsidók is élnek bennük. Az új állam lakosságának ekkor kb. 20%-a más nemzetiségű, és Romániának a szovjetek nyomására meg kell kötni egy kompromisszumot, hiszen a leszegényedett Magyarországban egyébként sem merül fel, hogy befogadjon másfél millió magyart. Ha pedig itt maradnak, akkor integrálni kell őket.

Ennek a politikai integrációnak lesz az eszköze a Magyar Népi Szövetség, ez fogja segíteni a kommunista pártot is hatalomra jutni a magyarlakta területeken. Nem azért hozták létre, hogy a magyarság panaszait kezelje, de mellékesen ezt is gyakorolta, ügyes-bajos dolgokat, állampolgársági és birtokügyeket oldottak meg bukaresti jogászaik. Petru Groza ebben az időben elismeri, hogy Erdély egy többnemzetiségű államrész, a magyarok kulturálisan önállók, így vissza lehet utasítani az erőszakos asszimilációt, de a fő tendencia mégis megtörni az etnikai fölényt. Erdélyben a szocializmust magyarul kell felépíteni – a MAT ennek a felismerésnek a terméke –, mert ha a két világháború közötti időszakhoz hasonlóan erőszakkal tukmálják a magyarságra, vissza fogják utasítani, ezt a tanulságot vonták le abból, ahogy 40-ben leborultak a bejövő magyar katonák előtt, a román államban megélt húsz évet teljesen megtagadván.

Így tehát a magyar kultúra, erős állami kontroll alatt, de tovább él, mint a magyar nemzetiségi politika is. Az sem jelent törést ebben a tekintetben, hogy ’49-ben, a kollektivizálással elindul a társadalom brutális, frontális letámadása. Az erdélyi magyarságot úgy viszik be a kollektívbe, hogy fel sem merül az ellenállás lehetősége. Az egyetlen ellenállás a Márton Ároné, ám miután őt letartóztatják, más mozgalmak nem tudnak kiépülni. A lakosság érzi, hogy valamit kapott ettől a rendszertől, minimum azt, hogy megmaradhatott szülőföldjén, tehát próbálnak ebben a rendszerben működni úgy-ahogy.

 

Megalakul a Magyar Autonóm Tartomány

Az 50-es években azonban nagy változások következnek be. Mikor 1953-ban megalakul a MAT, az egész Erdélyre kiterjedő magyar nyelvhasználati jogok kezdenek beszűkülni. Elindul néhány város románosítása (Kolozsvár, Zilah, Bánffyhunyad), másrészt Kolozsvár súlyát, melyet a sajtó, egyetem, színház megléte kölcsönzött neki, csökkenti az, hogy Bukarestben is nagy központ lesz, kitörési pont, ahol 1945 után több ezren dolgoznak az államapparátusban, háttérintézményekben, vagy tanulnak az egyetemen, másrészt Marosvásárhelyt tölti fel új tartalommal a MAT. Az akkori székely városok, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy ekkor még elég súlytalanok, majd a megyésítéskor következik számukra egy gyors fejlődés. A cél az, hogy eltávolítsák a nagyvárosokból a kulturális és politikai élet centrumát, hogy a magyarság könnyebben ellenőrizhető legyen.

A MAT egyébként nem egy autonóm politikai entitás volt, ahogy neve sugallja, és nem egy határozott gazdasági-társadalmi projekt. 1950 és 1960 között a székelyföldi beruházások átlagon aluliak, nagy projektek alig indulnak, iparosítás nem történt, csak a kollektivizálás volt relatív siker. A székelyföldi helyi vezetők ugyanis túlteljesítették a mutatókat, hogy mentsék a bőrüket, és ezzel bizonyítsák lojalitásukat a központi vezetésnek, bár tudták, hogy így munkanélküliség lesz és kivándorlás. A MAT egy integrációs eszköz volt, és nullára redukálta az ellenállás lehetőségét. Ezért nem történt nálunk forradalom ’56-ban. Közben a MAT egy nyelvi üvegházként is működött, amelyben a magyar kultúra terjeszkedhetett, mert mindenre magyar szerzőre ráhúzták, hogy „a haladó hagyományok képviselője”, így lehetett becsempészni színházak repertoárjába, a falusi kultúrotthonokba az igazi magyar kultúrát, mindamellett, hogy kötelező módon ott volt a sztálini vagy ceauseșcui idézet. A MAT a nyelvi biztonságot jelentette, román oldalról azonban ez ’60 körül szemet szúrt, és fordult a kocka. A nemzetállam megkövetelte az alkalmazkodást

 

A MAT-ban a szekusok 60 százaléka magyar volt

A magyar forradalom eseményei ismertek. 1955-ig a román határ zárva, ’56-ban azonban megnyílik, több ezer ember kimegy Magyarországra, ahol ’56 nyaráig sok minden lezajlik a Nagy Imre által vezetett reformokból. Nálunk Gheorghiu Dej elégedetten nyilatkozza, mi nem változtatunk semmit, 52–53-ban már mindent megcsináltunk. Rengeteg, a román hatalommal való szolidaritási nyilatkozatot csikarnak ki ebben az időben, mert meg kell mutatni Bukarestnek a lojalitásunkat. A MAT-ban a szekusok 60%-a magyar volt, akiktől elvárták a jelentéseket. Ők részben azzal védekeznek, hogy nem történik semmi, pedig lehetett volna több is, utcai megmozdulások sorozata. De figyelnek azokra a társadalmi csoportok, akiknek valamilyen problémájuk volt, ki hol koszorúznak, ki tűz ki egy fekete karszalagot, és ilyen ügyeket kezdenek kivizsgálni, így elindul egy ítéletcunami. 32–33 ezer embert börtönöznek be, 10 ezer embert ítélnek el, 20–25 éves ítéletek születnek, sok halálos is, mint a Szoboszlay Aladár perében, vagy a Sass Kálmán-perben- ahol egy szimbólumnak kell meghalni. Rengeteg embert elvisznek a Duna-deltába vagy kényszerlakhelyre, úgy hogy a családjuk évekig semmit nem tud róluk, azt sem, hogy élnek-e vagy halnak. A börtönökben olyan fizikai brutalitás van, ami csak Albániához mérhető, és meg is marad gyakorlatilag 1989-ig, minden vélt vagy valós rendszerellenséggel szemben.

 

A kollektív megfélemlítés a cél

A 40–50-es évek finomabb nemzetiségpolitikája után két kategóriából több tízezer embert visznek kényszerlakhelyre: vagy egyes konkrét bűnöket igyekeznek megtorolni, vagy egyes csoportokat vegzálnak ismét, például a volt horthysta tiszteket, akiknek a meghurcolásában együttműködnek a magyar állambiztonságiakkal, Románia és Magyarország egymásnak szolgáltat ki terhelő adatokat róluk. A vizsgálati fogságba helyezett emberek jó részét később beszervezik a rendszerbe. A megmaradt ’56-osok csoportjait is így sikerült bomlasztani, hogy azok nem tudhatták a másikról, ki ő és mikor, hogyan volt beszervezve. Így a társaságok utóéletét is tönkretették, eltávolították egymástól.

’57 után Romániában elindul egy „antikorrupciós” kampány, amelyben a köztörvényesek ellen léptek fel. Abból indultak ki, hogy szinte mindenki lopott, a közerkölcs lezüllött, hogy a közös tulajdon elvétele a tsz-tagok részéről tulajdonképpen a kollektivizálás elleni tiltakozási forma volt. ’57-ben egy párthatározattal elindul egy nagy kampány: először a sajtóban a törvényszéki hírekben jelent meg, hogy XY eltulajdonított 500 lejt, és ezért a bíróság elítéli 8 évre. Ezek mindennapossá lesznek egy idő után, és követik őket a rögtönzött munkahelyi perek.

Megtiltják a magánpraxist, de sokan művelik mégis. Sok orvost elítélnek, köztük sok zsidót, akik megértik az üzenetet: ’58-ban, amikor megengedik a kivándorlást, 130 ezren kérnek útlevelet. 15–20 év alatt gyakorlatilag fel is számolódik a zsidó közösség, de ebben a román hatalomnak nagy része volt. Megszabadulnak tehát azoktól a társadalmi csoportoktól, amelyek felülreprezentáltak voltak bizonyos szegmensekben: pártvezetésben, államigazgatásban, külkereskedelemben, kultúrában. Közben az antikorrupciós kampányban a MAT-ban 2500 embert tartóztatnak le, 15–20 évnyi börtönt is rájuk szabva. 1959-ben cseng le ez a nagy kampány, amely leginkább a vidéket sújtja, a 30 ezer politikai elítélt egyharmada mezőgazdasági dolgozó, a kollektivizálás ellen lázadó paraszt. Mások kompromisszumot kötnek, de ennek súlyos erkölcsi ára van.

Nem egyenletes a lejtmenet, de a második generációs román kommunista vezetők már nem alkalmazkodnak. A magyaroknak kell románul beszélni, akkor is, ha mindenki magyar, vagy érti a nyelvet. Megjelennek a román katonaszobrok és a román múlt átértelmezése, megünnepelendő szimbólumokká válik a nagy egyesülés. Ebben a közegben a magyarok kitaláltak egy új alkalmazkodást, de ez alacsonyabb szintű és rövidebb távú, a kollektív túlélésről szólt ’89-ig, az erdélyi magyarság számára nagyobb lélegzetű projektek nem létezhetnek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.